• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• »

2009. 05. 16. szombat

A mai napra rendelt szent evangélium, hogy stílusos maradjak, a Buna folyó eredeténél levő muzulmán kolostor (tekija) meglátogatása Blagaj városában. Blagaj város valamikor Hercegovina uralkodóinak székhelye volt. Lakói bosnyák muzulmánok. Blagajnak három nevezetessége van: tekija (a dervisek kolostora), a Herceg Stjepan-erőd és a XVII. században épült oszmán kori Velagič-ház. Programunkban a dervis kolostor meglátogatása szerepel. A Herceg Stjepan-erőd „magas szirtek tetején áll” oda nem mászunk fel, különben is romos állapotban van, török kori házat pedig majd Mostarban fogunk látni! – mondta a vezetőnk. A Buna folyó egy kétszáz méter magas sziklafal alól bukkan elő a város határában. Ide illesztették a kolostort (tekija) az 1500-as években, a táncoló dervisek rendjének otthonaként. A kolostor teljesen fából készült, tornácos, balkonos. Cipő nélkül, a nők szigorúan fejkendőben, a bebocsátó személyzet nőtagja, kötötte a hölgyek fejére szakszerűen, csak így léphettünk fel a falépcsőkön. A kandallós nappali szobát, a folyosót, az imaszobát mindenhol puha szőnyegek borították. A fürdőként szolgáló mélyedés mellett egy csillagboltozatos hamam-t (török fürdő) is megtekinthettünk. Nyikorgott alattunk a padló és mindenhonnan behallatszott a folyó zubogása. A türbébe egy ablakon keresztül kukkanthattunk be, két koporsó állt a félhomályban. Ezek valószínűleg Szari-Szatluk hittérítő és Acsik basa földi maradványai, de amilyen titokzatos a „bektasi” dervisrend, valódi történetüket homály fedi. Az iszlám misztikusok bektasi rendje egy szúfi szerzetesről kapta a nevét Hadzsi Bektasi Veliről. (Lásd: még később: Szúfi!) A bektasi rend kolostorai egyszerre szolgáltak iskolaként, szálláshelyként és mivel gazdálkodtak is gyorsan kapcsolatot tudtak teremteni a helyi lakossággal. A kolostor folyóra néző teraszáról fantasztikusan gyönyörű kilátás nyílt a barlang szájára, ahonnan a Buna folyó ered. A folyóban, még a kolostor közelében, a vízfolyását elzáró szikladarabokon esik át a víz kisebb vízesést hozva létre, ez olyan hanghatással jár, hogy a környéken álladó vízcsobogás hallatszik. Az egész jelenség együtt, a kolostor épülete, a 200 méteres sziklafal, a barlang szája és a belőle a zuhanó víz csobogása életre szóló élményt ad az odalátogató turistának. Az egész terület együttes a világörökség része.

Blagajtól 12 km-re van Mostar, a következő állomásunk, ezt az utazási időt használta ki Szabó Frigyes az iszlám ismertetésére - erősen visszafogva magát – mert ennyi idő alatt, természetesen, lehetetlen, még a téma vázlatos ismertetése is. Az Iszlám monoteista azaz egy isten hívő, vallás. Hívői a muszlimok. Az iszlám kezdettől fogva úgy tekint önmagára, mint a judaizmus és az abból származó kereszténység közvetlen és utolsó utódjára. A három vallás által imádott egyazon Isten legújabb és egyben legutolsó, hamisítatlan kinyilatkoztatásainak birtokosára. Ennek megfelelően a Korán: Ábrahámot, Mózest és Jézust egyaránt prófétának ismeri el, és Mohamedet tekinti a „próféták pecsétjének”, azaz az utolsó, kinyilatkoztatásban részesülő prófétának. A zsidókat, a keresztényeket – és sajátos módon a zoroasztriánusokat – „könyves népeknek” tartják, ezért a hódítások kora óta a muszlim közösség védelmét élvezik. Az Iszlám öt pillére: 1. Hitvallás (Sáhada) „Tanúsítom,hogy nincs más isten Allah-on kívül, és tanúsítom, hogy Mohamed az Isten küldötte!” 2. Ima (Szaláh), 3. Adakozás (Zakát), 4. Böjt (Szaum), 5. Zarándoklat (Haddzs). Tanításainak alapja a : Korán Isten által kinyilatkoztatott mű és Isten szavait tartalmazza. Szunna: az iszlám szunnita ágában Mohamed próféta cselekedeteinek és tanításainak összessége. Természetesen az iszlám vallásnak, éppen úgy, mint a többi vallásnak is több ága van és az elágazott ágaknak is számos el- továbbágazása létezik. Az iszlám miszticizmusának egyik ága a: Szúfizmus. Iszlám vallású, de aszketikus életet élő, világtól elforduló szent embereket, akik egyszerűségüket jelezve gyapjú ruhát viseltek, amelynek a neve: szúf, (arab szó jelentése. gyapjú) a ruhájuk anyagának nevéről kapta a nevét a rend. Ennek a misztikus rendnek volt a szerzetese: Hadzsi Bektasi Veli, aki egy új rendet alapított a bektasi-t, a táncoló dervisek rendjét. Ezen rend kolostorában jártunk Blagajban. (Tudnak követni? – így Szabó Frigyes, de többen aludtak, nekem meg ismét leszakadt a kezem a jegyzeteléstől, és még nem volt vége!) Miért is táncolnak, keringnek a dervisek? A keringés célja a másfajta tudatállapot elérése, a meditáció. Forgás közben a dervisek fehér ruhája meseszerűen kering. Törökországban a dervisek keringése sok helyen turista látványosság, mi Hercegovinában csak képen láttunk ilyet.

(Nagyon reméltem, hogy Mostarról nem kell sokat írni csak bámulni, bámészkodni kell és Csontváryra gondolni.) Így is lett. Amíg az iszlámról szóló szöveget hallgattuk megérkeztünk Mostarba. Leparkoltunk egy hatalmas, előre gyártott elemekből készült templom mellett (Szabó Frigyesnek is volt egy „toronyiránt” című elmélete úgy látszik, mert azt mondta, hogy ide biztosan visszatalálunk!). Frigyes megjegyezte a „randa” templomról, hogy „dafke” azaz direkt építették ilyen magasra és gyorsan a polgárháború után, hogy a keresztény horvátok „megmutassák”! Innen indultunk, miközben haladtunk a városka felé Szabó Frigyes előadta, hogy nem ám a híd felé megyünk, nem, nem, éppen ellenkezőleg, távolodunk tőle. Minden idegenvezető azonnal a hídhoz viszi a csoportját, de Ő nem, mert „kéremszépen”, ugye Önök le akarják fotózni a hidat teljes szépségében, azt pedig a híd közeléből nem lehet. Elmegyünk jó messzire a híd alá és onnan majd fotózhatnak. És mentünk jó messzire, a híd alá. Nem bántuk túlságosan, mert biztosan igaza van, és a városka igazán nagyon kedves látványnak bizonyult és több „majdnem olyan” hídja is volt, csak kisebbek, mint az Stari most (Öreg híd). Egyszerre csak ott voltunk, a híd alatt, ismét megállapíthattuk, hogy Csontváry egy zseni. És az egész csapat fotózott, fotózott és fotózott. Nem bírtunk betelni a látvánnyal, mindenki nagyon elégedett volt. (Gondolom Frigyes, mosolygott magában.) Azután szólt, hogy elég, induljunk mert sok dolgunk van még a mai napon „kéremszépen”! Hát elkezdtünk visszamászni a dombra. Megtettünk visszafelé az utat, igaz Frigyes kanyargósabbra vette, azaz átvágtunk a városkán, hogy azonnal a híd feljárójához érjünk. Ott azután szabadon engedett minket elmondta, hogy még miket van lehetőségünk megnézni és szétszéledtünk, azaz nem egészen, mert elmondta, hogy Ő hova megy és aki akarja az követheti. Így tettünk mi is, de egy idő múlva mégis elveszítettük, biztosan valamely helyen többet bámészkodtunk, mint amennyit lehetett volna, de nem bántuk. A rengeteg üzlet, bazár, kávézó, stb., stb. olyan látványosság volt, amit nem lehetett kihagyni. Ráadásul olyan nagy tömegben kószáltak a turisták, hogy alig lehetett lépni. (Mint a Rialtó hídnál Velencében). Nem emlékszem, hogy mennyi szabadidőt kaptunk, de elég volt mindazok megtekintésére, amelyre kíváncsiak voltunk.

Mostari hangulat.

Mostar fő nevezetessége mindig is a török óváros volt. 1990-es években zajló polgárháború komoly károkat okozott a városban, de ma már megint a reneszánszát éli és komoly eséllyel indulhatna Bosznia-Hercegovina legszebb városának kijáró címért. A város a Neretva folyó mentén fekszik és mint a folyóparti városok általában „hozza” a tőle elvárt szépséget, Lásd.pl: Budapest vagy Prága vagy vegyünk hasonló kisvárost, ahol azóta megfordultunk Cesky Krumlov Csehországban, az a város is egy festői hely. (Pittoreszk!)

Az eredeti, Neretvából kiemelt, kövekből újra felépített Stari most

A Stari most azaz a Öreg híd, amely vadonat új! Az egyívű híd tökéletes másolata az eredetinek, amely több, mint 400 évig ívelt át a Neretva folyó felett, s amelyet a nagy török építész, Hajrudin tervezett (1540). A híd 28,7 méter hosszú, a nyári vízszinthez viszonyítottan 22 méter magas. Felállítása az iszlám vallás és a katolicizmus közötti hídverés jelképe. A haragos zölden kanyargó Neretva folyó felett átívelő híd a világörökség része lett az újjáépítése után. Fiatalemberek némi összegyűjtött „sztotyinkáért” a híd közepéről szorgalmasan ugráltak a Neretvába azt hallottuk, hogy ez itt évszázados „népművészeti” tevékenység, hagyomány.

A hídról egyenesen Koski Mehmed pasa 1617-ben épült dzsámiját szerettük volna megtekinteni, de csak a kertbe és a teraszra tudtunk bejutni, mert a dzsámi éppen zárva volt. Következő, amit meg szerettünk volna nézni egy régi török lakóház, utólag kiderült, hogy az egy mellék utcában van ezért „egyből” nem találtuk meg. Ez a ház a Biščeviča Kuča. A ház a XVII. században épült és a berendezésével együtt eredetiben maradt fenn, bár mostanában víz károsítja. (?) Itt is le kellett vennünk a cipőnket. Visszafelé jövet megállapíthattuk, hogy Mostar tényleg gyönyörű és a bazársor boltjai és a kézművesei igazán csodálatra méltó holmikat árulnak illetve készítenek. megállapítottuk továbbá, hogy sajnos Mostart is eléggé tönkre tette a polgárháború, mert amint elhagytuk az óvárost (ezt a részt is sok találat érte, de fergeteges iramban állították helyre az idegenforgalom miatt), rengetek romos, sérült, kiégett épületet láttunk. Könnyen visszataláltunk a beton templomhoz, ahol parkoltunk! (Mostar két részre van szakadva a Neretva egyik felét horvátok (keresztények) a másik oldalát bosnyákok (muszlimok) lakják!) Szarajevó felé menet Szabó Frigyes felajánlotta, hogy megállhatunk egy „pillanatra”, ha a csoport is szeretné, nem nagyon fontos, de ha akarjuk, tarthatunk itt egy kicsi szüntet. Mindenki akart, valószínűleg többen rá szerettek volna gyújtani, azt is sejtettük, már ennyi idő után, hogy lehet itt valami, ha a Frigyes ilyen engedékeny! A Neretva folyó mentén autóztunk és ahol megálltunk egy Tito emlék park volt azaz lehetett valamikor. A Tito Múzeum természetesen zárva volt és már elég régen zárva lehetett, mert nagyon gyatra állapotban volt nem csak a múzeum, hanem a környéke is. Láthattuk A neretvai csata című film valamikori díszletéül szolgáló tárgyakat: a folyóba berobbantott híd éppen úgy bele van bukva a folyóba, mint a filmforgatás idején, vele szemben a parton visszatorpanva az előtte feltáruló mélységtől áll a megrémült vonat. „Alig használt” ágyúkkal van tele a térség és a múzeum falára festett vörös csillag közepéről ámulva les Josip Broz Tito marsall az ágyúkon ugráló, mit sem sejtő, gyerekek seregére.

További – Szarajevó felé vezető úton – kisebb vízimalmokat és haltenyészetet (pisztráng?) láttunk az autóbuszból. Szabó Frigyes ezekre a látnivalókra való felszólításokkal szakította félbe az előadását, amely Gavrilo Princip 1914. június 28-án elkövetett tettére vonatkozott. Elhatároztam, hogy erről a témáról nem készítek jegyzetet, iskolai tananyag, mindenki tudja, hogy miről van, kis idő múlva megtekintjük a tett helyszínét és kész. Azután megbántam, kiderült, hogy semmit nem tudok az eseményről, illetve tudok, de nagyon felületesen. Ezért most csak arra vagyok hagyatkozva, amire emlékszem, jegyzeteimet, mivel nincsenek, nem tudom felhasználni. A merényletet a Szerb Királyi Titkosszolgálat szervezte Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen, amikor megtudták, hogy feleségével Szarajevóba fog látogatni. (Csak hangsúlyozni szeretném, hogy Bosznia abban az időben az Osztrák-Magyar Monarchia tagja volt! Szerbia önálló királyság és be szerette volna kebelezni Boszniát.) A szerbek három ember képeztek ki, a merénylet elkövetésére, közöttük volt a húszéves Gavrilo Princip. Minden kiképzett ember egy pisztolyt töltényekkel, 2-2 bombát és kis adag cianidod (szükség esetén megmérgezhessék magukat!) kaptak kiképzőiktől, még további három ember állt készen! Itt részletesen kifejtette Szabó Frigyes az akkori körülményeket, hogy milyen laza volt az ellenőrzés, hogy a három ember „álig felfegyverkezve” be tudott jutni Szarajevóba, hogy Princip, soviniszta módon, tagja volt egy szerb titkos terrorista csoportnak, akik Bosznia, Szerbiához való csatlakozásáért küzdöttek, sanyarú gyermekkoráról stb., stb. A főhercegi pár vonaton érkezett Szarajevóba az állomáson szálltak autóba. A gépkocsi sor a kijelölt útvonalon haladt, amikor a két lesben álló merénylő bombát dobott a főherceget szállító autó alá, de a bomba a következő autó alá esett. Többen megsebesültek, természetesen a gépkocsi utasai , de még a bámészkodók közül is tízen. Az egyik merénylő bevette a cianidot, a másik a folyóba ugrott, de mindkettőt meg-, illetve kimentették. A konvoj folytatta az útját. (!) Ezen a tényen Szabó Frigyes nagyon fel volt háborodva mert, ha akkor a Főherceg megfordul, visszamegy az állomásra és hazatér, egészen másként alakulhatott volna a világtörténelem. De nem, a városházára mentek. A hivatalos program befejezése után a Főherceg kívánságára a helyőrségi kórházba indultak, de a sofőrnek elfelejtettek szólni az útvonalváltozásról. (!) Közben Gavrilo Princip, aki úgy tudta, hogy a merénylet megtörtént hiszen Neki nem szólt senki, hogy álljon készenlétben, bement egy cukrászdába, hogy megreggelizzen. Mi ez? Rossz irány? – szóltak rá a sofőrre, mire az lassított és visszafordult, ekkor lépett ki Princip a cukrászdából süteményét majszolva, legnagyobb csodálkozására szinte az orra előtt volt a trónörökös gépkocsija, amellyel a sofőr manőverezett. Volt annyi ideje, hogy megtöltse a pisztolyát. Azonnal két lövést adott le, mind a kettő célbatalált. A vezető a sérült párral, Ferdinánd trónörökössel és annak várandós feleségével, a katonai parancsnokság felé indult, de amire odaért, már mind a ketten halottak voltak. Princip le akarta lőni magát, de lefogták, 20 évi börtönbüntetést kapott, négy év múlva meghalt a börtönben tbc-ben, 24 éves volt. A szerbek nemzeti hősnek tekintik ma is. A merénylet miatt lefolytatott nyomozás során kiderült szerbek felelőssége, ezért a Monarchia hadat üzent Szerbiának és a konfliktusba a nagyhatalmak beavatkoztak………..

A merénylet egy korabeli rajzon.

Kinek állít emléket ez a tábla?

Szarajevóban először a város szélére, a repülőtér mellett levő, golyószórótól származó lövésekkel teli, alaposan kilyuggatott, furcsa házhoz vitt minket Szabó Frigyes. Úgy tűnt meglepetésnek szánta, mert egy szót sem szól róla (szokásával ellentétben) előre. Egy fiatalember várt minket az Ő előadását fordította a vezetőnk. Ő volt az Alagút Múzeum tulajdonosa azaz nem egészen, mert a szüleié volt a ház, de azok kiköltöztek és átadták a fiúknak, hogy múzeumot ezáltal – emléket – állíthasson a nemrég lezajlott háborúnak! Itt hallottunk egy igazán érdekes, és egyben nagyon szomorú történetet, a közelmúlt, azt hiszem, hogy nyugodtam leírhatom: hőseinek a történetét, mert azok az embereket, akik „megcselekedték, mit megkövetelt a haza”, csakis hősnek lehet nevezni. Szarajevót a háború alatt három kemény évig (1992-1995.) körülzárta a szerb hadsereg. Az elzárt területen levő lakosságnak elfogytak a tartalékai, betegségekkel küzdöttek és egy idő után már nem volt semmi, sem élelmiszer, sem benzin, sem gyógyszer semmi, semmi. A város ivóvízellátását, miután az ivóvízellátás megszűnt, a sörfőzde (Sarajevska Pivara) biztosította, amely Szarajevó egyik legnagyobb természetes vízforrására épült. Amikor a helyzet tarthatatlanná vált, elhatározták az alagút építését, amelyen keresztül, megpróbálhatják a legszükségesebb dolgokat az elzárt területre bevinni és a nagyon súlyos betegeket kihozni. A körülzárt város legszélén álló házra esett az alagút kitalálóinak választása, mert a város szélén, a repülőtér közelében állt. A repülőtér ENSZ fennhatósága alatt volt, amitől azt várták az alagút fúrók, hogy legalább Ők nem fognak beavatkozni. Három hónap alatt készült el az alagút, bányászati módszerekkel építették (ezt nem nagyon értettem, hogy mit jelent, de gondolom, hogy ástak, kitámasztottak, megint ástak és így tovább) két oldalról, nem túl mélyen épült az alagút és minden mérnöki felügyelet nélkül, hajszál pontosan összetalálkoztak. A kihordott földet szétszórták a környező házak kertjében, erdőben és mindenhol ahol lehetett. A háború három éve alatt odáig fejlesztették az alagutat, hogy már villanyvezeték, sínpár, amin mindenféle járgányt át tudtak tolni, csilleszerű valamiket, hordágyat és még benzin szállítására alkalmas csővezetéket is át mertek húzni. Az alagút 3 km hosszú volt, több kijáratot készítettek, mert állandóan lőtték Őket a szerbek, pedig csak éjszaka merték használni, így is nagyon-nagyon sokan meghaltak. Az első emberek az ásott, vizes talajon, nehezen lépkedve, minden világítás nélkül, hátizsákokban cipelve a segély holmikat, keltek át a másik oldalra.

A ház

A fiú

A fiatalember levitte a csoportunkat az alagút kb. 300 m-es szakaszába és megmutatta, hogy bizony így és itt történtek az események. Borzongva mentünk végig, majd megtekintettük a ház egyes szobáiból kialakított alagút imitációkat, mert a házba begyűjtötték az alagút minden maradványát, ami még fellelhető volt. Fatönkökre leülve a kertben filmet lehetett nézni a háború borzalmairól, a kiásott tömegsírokról, a háborús perekről, de én a vetítést már nem néztem, éppen elég borzalmat láttam addig is, elég volt, elég! 1992 és 1995 között 12000 ember halt meg Szarajevóban. (Daytoni béke) A háború alatt a ház tulajdonosai, a fiú szülei, a házban laktak és segítették az alagút működését, kertjükből indult az alagút, ott volt a lejárat. A háború után elköltöztek, de a házat megtartották, az édesapa ötlete volt a múzeum létrehozása. A fiú aki a háború alatt 17 éves volt és katona, ma a múzeum üzemeltetéséből él. Azóta az alagút nagyobbik része beomlott, mert a háború befejezése után a repülőteret megnyitották és a fel-, leszálló hatalmas gépek súlyát, forgalmát már nem bírta a kezdetlegesen aládúcolt építmény. Nagyon sokan kíváncsiak az Alagút Múzeumra, amit tanúsíthatok, mert öt-hat turistabusz parkolt a környéken a szántóföldek szélén, mert út és parkoló nem tartozik a magán múzeumhoz.

és az alagút!

Az Alagút Múzeum után Szarajevó belvárosába, egészen a Ċuprija azaz Latin hídig mentünk, amely hídnak a „beceneve” Princip híd. A Latin híd és az Obala Kulina Bana (utca mai neve) kereszteződésénél (kb.) történt a merénylet. Az utca sarkán múzeum van, ahová nem mentünk be, de azt hiszem zárva volt (szombat délután). A hely szellemén kívül semmi látványosság nincs a helyszínen, de a régi török kori híd nagyon szép. (Több török kori híd van a Miljacka folyón.)

Az útikönyv azt írja, hogy Szarajevót történetileg három nagy korszak jellemzi, a 400 éves török kori, a Bécsre emlékeztető századfordulós (a városrész nagy károkat szenvedett a polgárháború alatt) és a Tito-korszak jellegtelen zord épülettömbjei, amelyek építésétől ötszörös méretűvé nőtt a város. A városi könyvtár ma egy kiégett váz, valamikor a városháza volt. (ahová Ferenc Ferdinánd is igyekezett 1914-ben) Az 1990-es háború alatt a szerbek gyújtóbombát dobtak az épületre, ami belülről teljesen kiégett, évszázados gyűjtemény lett a tűz martaléka. Szabó Frigyes csoportunkat a merénylet színhelyéről a Baščaršija török óvárosi negyedbe vitte. A török negyed a XV., XVI. században épült és máig megtartotta a keleti mesei hangulatát. Szarajevó óvárosa jórészt a 400 éven át tartó török uralom idején épült. Baščaršija, a kereskedelmi központ, a város szíve. Itt sétálhattunk egész délután. Azonnal kaptunk egy parányi szabad időt, mert a Begoba Džamija, Gazi (Huszef bég dzsámi 1530), ahová be szerettünk volna menni, zárva volt. Az épület Bosznia-Hercegovina legjelentősebb muszlim jelképe, valamint az oszmán építészet talán, legszebb példája. Ima alatt nem látogatható, ezért meg kellett várnunk az ima végét. A török uralom nevezetes vezetője Gazi Huszef bég volt, akinek a nevét a dzsámi viseli és akinek a türbéje a templom kertjében van. A dzsámi belülről pontosan úgy nézett ki, mint amilyet Počiteljben láttunk, csak a počitelji pici, a szarajevói hatalmas. Itt őrzik Mohamed próféta szakállának kis darabját.(!)

A dzsámi belülről

Gazi Huszef bég volt a város felvirágoztatója, amit ma a turisták oly előszeretettel látogatnak Szarajevóban, szinte minden az Ő korában épült. Gazi Huszef bég teremtette meg Szarajevó aranykorát. Minden pénzt, ami az államkincstárba befolyt visszaforgatta a város építésére, szépítésére. Mindenkit segített, mindenkit tanított vallási felekezet és hovatartozástól függetlenül. Ő építette a dzsámit, a vásárcsarnokot, a hat kupolás Brusa Bežistan épületét. A „Bežistan” szó maga vásárcsarnokot jelent, a monumentális épület a kis-ázsiai Burszából származó selyem legfontosabb kereskedelmi központjának számított. Szerintem a következő évszázadok csarnoképítői, nagy valószínűséggel, utánozták ezt az épületet, középen nyújtózkodó hosszú folyosójával, az oldalrészeken elhelyezkedő boltjaival és minden kupola alatt kialakított kis tereivel, jobb és bal irányban elhelyezkedő bejárataival nagyon korszerű épületnek hat ma is. Hűvös, fedett szinte csak előnyei vannak.

A vásárcsarnok épülete.

Gazi Huszef bég épített fürdőt, mecsetet, hidat, iskolát és Ő építette a világon az első nyilvános WC-t, amely ma is rendeltetésének megfelelően működik. Egy nagy különbséggel, hogy 400 évvel ezelőtt ingyenes volt, manapság pedig fizetni kell érte, kipróbáltuk.

Megtekintettük még a Morića Han-t, a karaván szerájt. A Morića Han raktárakkal, istállókkal és szállással várta a Kis-Ázsiából és Dubrovnikból érkező kereskedőket. Ott jártunkkor könyvvásár volt a különböző szép, hófehérre meszelt, kandallókkal is rendelkező szobácskákban. A megbeszélt időben a Sebilj kútnál vártuk a társainkat. A kút közelében vettünk egy doboz rahatot, amint ezt meglátta nálunk a Julika (Deme Miklósné nehogy elfelejtkezzünk Róla): Hát tényleg ezt kell itt venni, hogy ez nem jutott eszembe! – szólt, és máris rohantak Frigyessel rahatot venni. Amíg várakoztunk nézegettem a teret, ami a kutat körülvette, most vettem csak észre, hogy mennyi koldus kéreget, kinek, keze, kinek lába hiányzott, hát persze, hogy is tudtam elfelejteni, hiszen itt háború volt és taposóaknák! Pedig a turisták már kezdenének visszaszokni. Az óváros szép, de ahogy idejöttünk hatalmas házakat láttunk kiégve, üres telkeket, amelyeket éppen csak eltakarítottak Szarajevó a saját emlékművévé vált! Látva a kiégett épületeket és az élni akarást, lehet, hogy éppen ezért kell, muszáj idelátogatni! A Sebilj kúttól kigyalogoltunk a Maršala Tita Mula-ra azaz a Tito Marsall körútra, ahová éppen kikanyarodott az autóbuszunk pár pillanat állt a rendelkezésünkre, hogy felszálljunk és már robogtunk a szállásunk felé. Útközben ismét alkalmunk volt látni, a füstös, romos házakat (elég sokat!) igaz rengeteg építkezést is. Szálláshelyünkre (Palace szálló) való érkezésünk után a csoportunk vacsorázni, mi pedig éjszakai sétára indultunk Szarajevóban.

Fél éjszaka ezt a tornyot próbáltuk megközelíteni, de egyre távolodott!