• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• …
• 16
• 17
• »

A török betörés miatt épített vár

Megtanultuk még, hogy Horvátországban a megye neve: zsupánság!

Megérkeztünk a Plitvicei-tavakhoz. Az előbb említettem, hogy jártunk már Zágrábban, nos akkor, a Plitvicei-tavakhoz is ellátogattunk. A gyerekek még kicsik voltak és azt gondoltuk, hogy „csak” a városnézés unalmas lesz Nekik, ezért beiktattunk kirándulásokat, így a Plitvicei-tavakat is. (+ még Posztojnát pl.)

A Plitvicei vízeséseknél

A természetes táj szépsége semmit sem csökkent az elmúlt 27 év alatt (1986-ban jártunk arra.) Pedig azt hallottuk, hogy a tavaknál nagy harcok dúltak az újkori háborúban. Ha történtek is a tájban sérülések, azóta már a természet korrigálta a buta emberi „tevékenységet”. Jó szokása ez a természetnek, képes magát újraépíteni, rendbe rakni, még dúsabb, még szebb lesz, mint volt. Tetszik nekem ez a „csakazértis” módszer. (Én is ezt próbálom követni az orvosaim mindenáron való gyógyításával szemben, sajnos egyre nehezebben.)

Unalmas vezetőnk azt találta ki, hogy felmászunk a felső tóhoz, megtekintjük a vízesést, lejövünk busszal (villanyautók közlekedhetnek csak) megtekintjük alulról is a vízeséseket és onnan megyünk tovább. Óriási szerencsénkre a buszjárat valamilyen ismeretlen ok miatt aznap nem volt üzemeltetve, így a hegymászás félig elmaradt. Azért félig, mert a vízesések megtekintéséhez le kell mennünk egészen a folyó partjára, majd onnan vissza kellett másznunk a mi autóbuszunkhoz. Egy kicsit hajóztunk az alsó tavon egyik oldalról a másikra.

A vízesés egyik ága

A hajnali kelés, az egész nap tartó utazás, a plitvicei hegymászás már eléggé kifárasztott mindenkit, alig vártuk, hogy a szálláshelyünkre érkezzünk. Nem is nagyon sokára megtörtént, megérkeztünk a szálláshelyünkre, Szent Filip i Jakab című városba.

Kis pihenés után tettünk még egy sétát a tengerparti városkában.

2011. 05 19. csütörtök

Ugyebár már két év telt el ezen utazásunk óta és nem emlékszem, részleteiben pár dologra, hogy keltünk, mit ettünk, milyen volt a szállás és hogyan jutottunk Zadar kapuja elé, de biztosan ezek az infók már nem is fontosak. Fontos azonban számomra, hogy a horvát tengerpart városai közül mindenki Dubrovnikra „esküszik”, hogy az a leg-leg-leg azaz Dubrovnik a leg-ek városa. Nekem, azonban Zadar lett a „leg”! A valamikor itt élt emberek tengerparti csodás lakhelye, a természeti adottságai, a lakosok szépre, arányosságra való törekvése, amely nem csupán a maguk védelmét szolgálta, hanem esztétikai élményt is nyújtott. Volt idejük, igényük, pénzük azzal törődni, hogy a városukat, értékesen szép épületek alkossák. Számomra felejthetetlen élménynek bizonyult.