• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• 6
• …
• 16
• 17
• »

Mielőtt az írásomban „belépünk” Zadar városába, muszáj megemlítenem, hogy a fent említett „probléma mentes utaskísérő”, még az autóbuszban felsorolta a látnivalókat, a város kapuja után, gyors menetben bemutatta a várost, majd szabad időt adott, ki-ki tehette, amit akart. Lényegében ezzel nincs is semmi baj, csak annyi, hogy itt Zadarban még nem tudtuk, hogy mi vár ránk, azaz nem ismertük a vezetőnk módszerét. Menet közben nem lehet jegyzetelni, egyszerűen nincs rá lehetőség. Az elhangzottak kavarognak az ember fejében és utólag, amikor le szeretné vésni a látottakat, kiderül, hogy: Ajjaj, sőt ajvé, melyik is volt, hogy is volt? Nos akkor kell elővenni a saját „itinerünket” és utólag eligazodni. Soha nem utazunk készületlenül, az Uram mindig pontos napra lebontott tervet készít – bőségeset –, hogy mit kell megszemlélnünk. Van olyan idegenvezető, akitől, rengeteget lehet tanulni, szívügyének tekinti, hogy úgy legyen vége az utazásnak, hogy több lettél, nem csak a látottaktól, hanem a hallottaktól is, ilyen volt például a Szabó Frigyes, akinek először utáltam a stílusát, majd hozzá szoktam, majd megszerettem, majd elámultam a rengeteg tudásától. De van olyan vezető ember is, aki elvisz, elmondja, majd magadra hagy. Sajnos, amikor az ember befizet egy útra nem tudhatja, hogy melyik „típusú” vezetővel lesz dolga. Első nap után kiderül és az utas alkalmazkodik, de a „tanulási napon empirikusan” át kell zuhanni, hogy a következőkben már ne tudjon meglepetés érni. Ez utóbbi történt Zadar városára vonatkozóan, ez volt a „tanulási folyamat” városa, így azután – utólag – készülhettek a rajzok, ezek fotókkal és az itinerben leírtakkal való összevetése, szép munka volt. Még annyit, hogy nem hibáztathatom az idegen vezetőt, mert az utasok többségének nagyon is megfelel a „lazább” stílus, megtekintik, amit mutatnak nekik, majd kávéznak, fagyiznak, vásárolnak, kirakatokat néznek és minden OK. Miközben mi visszarohanunk a kiindulási pontra és elkezdjük elölről megtekinteni a várost. Hogy ez mennyire így van azt abból szoktuk látni, tapasztalni, hogy az utasok, amikor visszaszállunk az autóbuszba, rengeteg csomaggal, szatyrokkal, zacskókkal érkeznek, esznek, isznak, mutogatják egymásnak, hogy mit vettek. Mi meg tátjuk a szánkat, hogy mikor volt erre idejük, mikor mi alig tudtuk megtekinteni a város nevezetességeit?

Szóval beléptünk a város kapuján, ami már maga is pompás műalkotás 1543-ban épült. Nyilván a várost körülvevő fal része volt, mert védeni kellett magukat a hódítóktól, a másik oldalon az Adriai-tenger, volt a védelem. Zadar már a történelem előtti időkben is lakott volt, időszámítás előtt 2. században a rómaiak szállták meg és katonai támaszpontként használták. Persze mivel a Földközi-tenger részeként, (az olasz csizma és a volt Jugoszlávia szárazföldje között helyezkedik el az Adriai-tenger), melynek a partján helyezkedik el a Zadar, minden kereskedő és/vagy hódító nép útjába esett, természetesen a többi hasonló fekvésű várossal együtt.

Zadarnak nagyon sok magyar vonatkozása van, ezen kívül egyéb régészeti leletekben is igen gazdag. Rengeteg látnivalót kínált számunkra. Az ókori római birodalom idején Íader nevű város volt, melynek romjai ma is láthatók.

Igazi fénykorát azonban, Zadar, régi nevén Zára, a középkorban élte, velencei fennhatóság alatt. Az épületein meglátszik az „építészeti korszakváltás”! Jellemző, hogy a római romokra ráépítettek a román korban, azokra reneszánsz „módosítások” kerültek. Lehet, hogy éppen ettől a „stílus halmozástól” olyan látványosak az épületeik.

Zadar város kapuja 1543-ban épült az olasz Gian Girolamo Sammichelli tervei szerint reneszánsz stílusú széles kapu, egykoron az egyetlen bejárata volt a városnak, amelyet erős, 8 -16 m széles falak védtek. Ezeket a falakat a város terjeszkedésekor azonban lebontották, mára már csak romjaiban látható néhány helyen.