• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• 6
• 7
• 8
• »

2005. 07. 11. hétfő

Volt egy rossz pénzünk, jó szép pénz volt csak érvénytelen, azt mondták, hogy bármelyik bankban becserélik. Kicsit húztuk a dolgot, mert egyikünk sem akart ezzel a „kellemetlen” dologgal foglalkozni. Aznap reggel, éppen hogy elhagytuk a kis Tesco boltunkat jött egy bank! Na ide most be! – azzal a Híveim bepattantak a bankba, nyújtották a 20 £-ot, a nőce mondta: Aha! - és már cserélt is. Több szó nem is esett, csak az udvarias: Thank You! - és már kint is voltak az utcán. Hát ezért kár volt izgulni! Azt még elfelejtettem, hogy reggel néztünk híradót, és ott hallottuk a közzétett hivatalos listát, amely szerint: 49 fő halt meg, 28 embert kórházban ápolnak és további 31 embert keresnek, azaz az áldozatok száma nőhet! (Az utcák tele voltak MISSING feliratú papírokkal!)

Ezek után, mivel kerülnünk kellett a King’s Cross, és a Piccadilly Line lezárása miatt, másik metróvonalon utaztunk a Kislányunk irányításával. Kisvártatva a National Gallery-nél találtuk magunkat, csak zárva volt, tíz perc hiányzott 10-ig. Bámészkodtunk. Rengetegen aludtak az épület előtti téren, a füvön, de nem látszottak hajléktalannak, inkább turisták lehettek. (?)

*National Gallery

Végre bemehettünk a múzeumba és a térkép szerint rengeteg csodás, híres festményt tekinthettünk meg. A programunk 13 óráig tartott. Újra felfedeztük Turner-t!

Kitérő ugyan, de idekívánkozik egy kis történet: Régi vágyam volt, hogy a gimnáziumi Művészettörténet tankönyvem ábráit egyszer, valamikor, talán „élőben” az eredeti - a könyvben jelzett múzeumban vagy helyszínen - megnézhessem. Utazásaink során, a könyvből kimásolt ábrák alapján minden lehetséges helyen megkerestük a képeket, szobrokat, épületeket. De soha életemben nem hallottam Turner-ről! Annyira tetszett a művészete, hogy csodálkoztam magamon és a könyvemen! Hiszen ez az ember maga a csoda! (Korai képeit leszámítva, azok is nagyon jók, de nem különböznek a kortársaitól.) Festményeit szemlélve, a két galériában (Tate és National) rengeteg Turner kép volt, nem lehetett nem észrevenni, hogyan változik meg a stílusa, és születik meg a világ legcsodálatosabb festménye. Megfesti a benyomásait, lágy halvány vonalakkal az érzéseit. Néha már alig van valami a képein. (Legalábbis nekem azok a festményei tetszenek.) Elképesztő módon impresszionista műveket alkot, akkor, amikor még nem is volt impresszionizmus. Turner halálának időpontja körül (1851) születnek meg azok a festők, akik később az impresszionisták lesznek. Pl: Claude Monet 1840, Paul Cézanne 1839, Vincent van Gogh 1853. A National Gallery shop-jában a rengeteg Turner levelezőlap közül kiválasztottam egyet, ami a legjobban tetszett és azt gondoltam, hogy illusztrációnak a fotóalbumba elég lesz ez az egy, jellemző kép. ”A hadihajó utolsó útja a Temzén”

Amikor hazaérkeztünk szinte első utam a könyvespolchoz vezetett, hogy utólag megállapítsam nem is olyan jó ez a könyv, ha Turner-ről idáig még csak nem is hallottam! De a Művészettörténet könyvem 298. oldalán, szerényen meghúzva magát, ott volt a kép: ”A hadihajó utolsó útja a Temzén” (347. ábra)

Újabb metróra kellett szállunk. A metró felé menve rengeteg rendőrbe botlottunk, akik lezárva tartották a Parlament felé vezető utakat! Valószínűleg G8-as vendégeket várhatott Tony Blair. (A G8-k Skóciában tanácskoztak, de Blair a robbantások miatt azonnal visszatért Londonba és vagy Őt őrizték, vagy a G8-k jöttek utána, vagy mindkettő?) Metróval a Waterloo pályaudvarra érkeztünk onnan gyalogoltunk a

*London Eye-ig (London Szeme)

Itt ettünk a parkban, majd kb. 20 perces ticket-ért való sorban állás után, szinte azonnal feljutottunk a 11-es tojásba! (Motozás után, persze!) Én – természetesen – megint nagyon féltem, de a Híveim, a szerkezet komoly tanulmányozása után, megnyugtattak, hogy itt vagyok a világ legbiztonságosabb helyén, olyan jól ki van találva! Harminc perc a körbeforgás ideje. Tényleg el lehet látni London sok-sok pontjára, a város mindkét irányába, de a legjobb rálátás mégis a Parlament épületegyüttesére van. Letelt a félóra visszaérkeztünk a legalsó pontra és szépen ki kellett lépni a mozgó „tojásból”, segített a személyzet! Azt még láttuk, hogy a személyzet két tagja beugrott a kabinba és keresővel végigpásztázták a pad alját, majd gyorsan kiléptek. Jöhetett a következő látogató csapat! Az persze nem derült ki, hogy ezt a tevékenységet minden alkalommal elkövetik, vagy csak akkor a robbantásokra való tekintettel végezték?

*Dali kiállítás

Közvetlenül a London Eye szomszédságában volt a Dali kiállítás, abszolúte tiltakoztam a bemenetel ellen, mert egyáltalán nem akartam Dalit nézni. Akárhova megyünk, mindig Dalit (is) nézünk Párizsban, Bécsben, Figueresben jó, rendben, de mi köze Londonhoz Dalinak? Vagy Londonnak Dalihoz? Szerintem annyi művet a Dali nem is alkotott, mint amennyit mutogatnak! Tele van a világ (általunk bejárt) Dali másolatokkal, így szerintem ez a kiállítás is. (Nem is kiállítás, hanem magán galéria, kereskedő.) Ráadásul a belépő is nagyon borsos volt! Ne csináld, gyere! Anya ezért jöttünk, nem? Ne rontsd el a napunkat! Ilyen és hasonló kérések és kijelentések miatt, végül mentem, de nem szívesen! Első utam a legkisebb helyiségbe vezetett, ha már, legalább kihasználom a „helyzeti előnyt”. Sötét folyosókon kellett végigvándorolni, ahol a szokásos Dali művek másolatait (persze!) lehetett látni, ügyesen megvilágítva. (Gólyalábas elefánt, Elfolyt óra, fiók hasú és mellű Milói Vénusz, majd egy világos teremben Dante illusztrációk stb.) S végül – természetesen - a bolton keresztül kellett kijönni. (Trikó, ernyő, hamutartó, nyakkendőtű, poharak, bögrék szóval a giccs határát súroló termékek sokasága!)

Ittunk egy Frapuccino-t azaz habos, jégkásával kutyult kávét, 2 £/fő, ami szerintem jó drága volt, de erre a Lányom kifakadt: Ne hülyéskedj Anya, nehogy már ne ihassunk meg egy kávét nyaralásunk alatt! (Hát igen, így lettek rosszul a gyerekeim Salzburgban a vaníliakrémes sütitől - csak Ők kaptak - majdnem tönkre ment az egész utunk!) Egy megállót busszal (már alig bírtuk a gyaloglást), átjöttünk a Westminster hídon és betámolyogtunk a:

*St. Margit templomba.

Gyakorolt valaki az orgonánál, csodaszép volt, hallgattuk és egy jót ültünk a hűvösben. Egyszer csak elkezdték bezárni a templomot. Szerencsénkre, mert, amire átértünk a Westminster-hez, ott derült ki, hogy az utolsó csoporttal, (Még 5 percig engednek be látogatókat! – mondta az ajtónálló) mentünk be! Megütött volna a guta, ha megint nem tudtunk volna bejutni! (Szombat, vasárnap zárva. H-P 10-16-ig van nyitva! Ezt a feliratot a kijövetelünk alkalmával olvastuk el!)

*Westminster apátság

Hírességeket, nevezetes dolgokat keresve száguldottunk volna végig a templomon, de erről persze szó sem lehetett, olyan sokan voltak, hát szépen bandukoltunk a tömeggel. Nem is templom ez a templom, hanem inkább egy városi temetkezési hely. (Újra figyelmeztetem az olvasót, hogy lásd: fotók!)

*Metodista templom

Átsétáltunk a Metodista templomba. Teljesen egyedül, azaz hárman kóvályogtunk az előcsarnokban, természetesen megilletődve, nem is annyira a hely varázsától, mint inkább attól, hogy tehetjük-e ezt? Egy teremtett lélek nem volt sehol, pedig már az emeletre is felmerészkedtünk volna, amikor leszólított minket egy udvarias úr. És halljatok csodát, nem azt mondta, hogy mi a fészkes fenét keresünk itt, ahol a madár sem jár, hanem, hogy megtekintenénk-e ezt a helyet az Ő vezetésével? Végigvezetett minket az épületben! Aznap mi voltunk az esemény!

Valami tüntető csoportosulást kellett kerülgetnünk, hogy átjussunk a Parlament parkjába, ahol enni, és egy kicsit pihenni szerettünk volna. Megállapítottuk, hogy a Scotland Yard emberének elég nehéz dolga lehet Londonban. Újabb tüntetés, megint rengeteg ember táblákkal, feliratokkal, síppal-dobbal, nagy zajjal, hőbörgőkkel és türelmes rendőrökkel. Szemlátomást az volt a rendőrök feladata, hogy a közlekedést, a tüntetést és a gyalogosokat óvják egymástól, valamiféle rendet próbáljanak biztosítani. Csakis azért, hogy a tüntetők tüntethessenek, a közlekedők közlekedhessenek, és a bámészkodók bámészkodhassanak, és lőn! Átértünk, megettük a maradék kajánkat, pihentünk és indultunk hazafelé.

*Parlament Street-en (szobrok oszlopok tetején) *Kaszárnya (lószar) *Downing Street 11. (az utca kovácsoltvas kapuval le van zárva)

Visszafelé a Parlament Street-en gyalogoltunk és útközben megtekintettünk néhány nevezetességet. A kaszárnyát, ahonnan a zenés őrségváltás indul. (A kapunál a lószar volt a látványosság,) Majd elértünk a Downing Street-hez ahol benéztünk az utcába a 11. sz. felé, de nem nagyon mertünk ólálkodni, mert számtalan rendőrszempár figyelt minket. Majd elérkeztünk a Trafalgar térre. Innen kezdve minden ajándékboltba benéztünk, ami szembe jött velünk, de nem vettünk semmit, semmi nem tetszett. A Fiúnk éppen telefonált, még mindig talpig aggodalomban, amikor éppen bent voltunk egy boltban, ezért kijöttünk gyorsan. Kedvenc boltunkban megint vásároltunk és már otthon is voltunk a szállodánkban. A környéken a helyzet változatlan volt. (TV stáb, paravánok.) Az esti híradóból megtudtuk, hogy 52-re nőtt a halottak száma.