egy-egy kiemelkedő ház, vár, templom, kolostor formájában, amiért utazunk, amit nézni szeretünk, azok többsége éppen nem volt látható! Tatarozták, beállványozták, befedték, éppen elszállították, hát ezekre vonatkozott a Férjem megjegyzése!
És ebből a sorozatból, akkor még nem tudtuk, hogy sorozat lesz belőle, az Arany tetőcske lett az első! Még nem voltunk nagyon mérgesek és lefotózott a Férjem egy cukrászda kirakatot, ahol az Arany tetőcske élethű másolata volt látható a kirakatban, cukorból, marcipánból, az is nagyon szép volt!
"Valami van, de nem az igazi!"
Kaptunk egy kis szabad időt, nem sokat, csak éppen annyit, hogy a Maria-Theresien-strasse-n végigsétáljunk a diadal kapuig, amelyet Lipót menyegzőjére terveztek (későbbi II. Lipót császár), de I. Ferenc császár halálának emlékműve lett, 1765-ben.
Természetesen nem maradt ki az Anna-oszlop (1706 Bajor kivonulás emlékműve), és a hatalmas sí sánc, ami számomra félelmetes, hogy mer valaki ekkora magasságból csupán a sílécére, majd a levegőre támaszkodva lecsusszanni, leugrani. Ráadásul, hogy lehet ezt gyakorolni, mit érez, amikor először teszi?
Téli olimpia: 1964., 1976., 2012 ifjúsági
Megcsodáltuk még a két lopakodó felkelő szobrát a diadal kapu után (Andreas Hofer vezette 1809-es népfelkelés Tirol felszabadításáért). Az Inn partján az Uram készített pár fotót, majd vissza sétáltunk az autóbuszunkhoz. A visszafelé úton még volt alkalmunk pár nevezetességre, igaz éppen csak rápillantani, például: Fugger-palota, Szervita templom, Spitalkirche, városháza. Megbeszéltük (már a buszban), hogy hazatérve újból megtekintjük a régebbi utazásunkkor készített képeket, hogy jobban rögzítsük az agyunkban Innsbruckot!
Folytattuk utunkat, a még Ausztriában levő Flisch nevű helységbe, ahol nagyon jó szállásunk volt a Crystall nevű kis szállodában. Az Uram legnagyobb gyönyörűségére jókora bécsi szeletet kaptunk vacsorára. Az egész napi ülést és a vacsorát levezetendő, sétát tettünk a kis városkában. Újra megállapítottuk, hogy Ausztria még mindig nagyon tökéletes, tiszta, csinos, hangulatos, vonzó és minél kisebb egy település, annál aranyosabb, kedvesebb. A piros kockás ágynemű pedig egészen megható figyelmesség a részükről. De, hogy minden mennyire relatív, további utunk során, amikor már megbarátkoztunk egy-egy útitársunkkal, valaki közölte, hogy olyan volt az az ágy, mintha asztalterítőn aludt volna! Hát így tegyen eleget egy vendéglős a kuncsaftjainak!
A városka temetője
Ezzel utazásunk első napja véget is ért.
Reggel szakadt az eső és úgy nézett ki, hogy egyhamar nem is hagyja abba. Legalább 25 Celsius fokot hűlt a levegő, ami nem lett volna olyan nagy baj, csak az eső ne esett volna, de esett! Reggeli (friss császár zsömlét kaptunk, igaz nem ˝ 7-kor indultunk, ezt a megjegyzést csak a családom tagjai értik!) után, amikor gyülekeztünk az autóbusznál már látszott, mi vagyunk a "balekok". Lengén öltöztünk, ahogyan szoktunk, esőkabát a táskában, felső ruházat alig, egyelőre nem baj úgyis buszozunk! A többiek, hát az bizony fantasztikus volt, esőkabát, eső dzseki, ernyők, hátizsák mindenkinél mindenféle védelmi, meleg holmi volt, ezek tudnak valamit, amit mi nem!
Gyorsan beszálltunk a buszba tőlünk indulhatunk. A többiek azonban tanakodtak, mit vigyenek fel a buszba, mi tegyenek a csomagtartóba, mire lehet még szükségük (talán még bunda bugyi is volt náluk!) A sofőrünk nyugtatgatott mindenkit, hogy így is jó,