• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• 6
• …
• 23
• 24
• »

A kincstárban, a sekrestyében és a kriptában magyar vonatkozású emlékeket, művészeti alkotásokat is láthatunk, pl.: itt őrzik azt a díszes egyházi ruhát (dalmatikát), amelyet a hagyomány szerint Nagy Károly koronázásánál, 800-ban használtak, vagy az 1980-ban megnyitott Magyarok Nagyasszonya–kápolna, amelynek szobrai és domborművei magyar, illetve magyar vonatkozású szenteket ábrázolnak. A szobrászművészek kortárs, honfitársaink. (Kő Pál, Varga Imre, Marton László, Kiss Sándor, Kiss Kovács Gyula, Csíkszentmihályi Róbert, tervező: Gerő László) A Vatikáni Palotát (belülről) és a Vatikáni Múzeumokat valamint, a Sixtusi-kápolnát -sajnos- nem láttuk.

Egyébként nagyon kevés időt tölthettünk itt és Rómában is, mivel legkésőbb este 9 órára a következő szálláshelyünkön kellett lenni. Végül mi nem nagyon bántuk, mert 4-5 óra alatt amúgy sem lehetett volna megnézni a Vatikánt és Rómát, ide vissza kell jönnünk. Ez a látogatás csak egy kis ízelítő! A férjem nehezen viselte, hogy nem mehetett fel a kupolába, én meg a Sixtusi-kápolnát sajnáltam nagyon-nagyon.

Hiába, muszáj visszajönni!

Kijöttünk a Szent Péter-bazilikából és vártuk a társainkat, próbáltunk lerogyni egy kolonnád tövében (még itt az árnyékban is 40 fok volt biztosan), de nem sikerült. Töménytelen, rengeteg sok turista állt, ült vagy feküdt a minden fellelhető árnyékban. Ildikó megmutatta, hogy hol lakik a Pápa, ott a két becsukott ablaktábla mögött (nagy valószínűséggel). Megjegyzi, hogy az utolsó stádiumban van szegény, a maximális gyógyszeradagot kapja már. Találgatásokról beszélt, hogy vajon ki lesz, ki lehetne az új Pápa. (Csak jóval később tudtuk meg, hogy Ildikónknak olasz férje van, innen erednek a helyi információk.)

Árnyékos leshelyünkről megcsodáltuk a Pápaőrző-védőit, a svájci gárdistákat, bár az őrségváltásuk elég hanyag volt. Fényképezni Őket csak a kordonon kívülről szabad. Az Uram, hogy a várakozási idő ne teljen hiába, és amíg én fotózni próbáltam (azért csak próbáltam, mert minduntalan „beleléptek”), bejelölte a jegyzeteibe, amiket láttunk. A pápai boltban, vettünk „igazi” vatikáni valutát 10 Euróért, emlékül, mert ez az érme (még) II. János Pált ábrázolja, természetesen. Együtt a csoport. Ildikó vezetésével, gyalog indulunk a Vatikánból, Rómába csak egy kis séta, így az Ildikó. Való igaz, de rövid séta után, a Largó Argentinán, mégis felszálltunk az 571-es buszra. Külön pontot ért, maga a buszozás. (A „pontozás” a férjem gyerekkori barátjának találmánya. Ő az utazás költségeit a pontok összesenjével osztja, ily módon állapítva meg egy pont árát, ezért pontozza az élményeket, látványosságokat. Kiértékelés során az élmények a kapott pontok szerint értékelhetők, árazhatók. Hogy mi számít élménynek, látványosságnak és, hogy mennyi pontot kap, az, természetesen, szubjektív. Tőlünk kapott egy pontot, például az a francia hölgy, egyik utazásunk során, aki előttünk ért a sztrádakapuhoz. Az automata a felső szinten, a kamion magasságban adta ki neki a jegyet. A hölgy kiszállt a kocsijából, felállt a küszöbre, még így is nyújtózkodnia kellett, hogy elérje a téves helyen landolt jegyet, majd utánozhatatlan, sármos mosollyal, széttárva a kezét felénk fordulva kért elnézést az automata helyett. Igazán bájos volt, megérdemelt egy pontot.)

Vezetőnk, a várakozás ideje alatt kiosztotta a jegyeket, majd utolsónak szállt fel, nehogy lemaradjon valaki. De jöttek problémák: hogyan kell kezelni a jegyet? Hol és melyik ajtón kell leszállni? Akadt, közöttünk olyan, aki mindkét jegyét kezelte! Ildi oda-vissza kiosztotta a bilétákat. Úgy viselkedtünk, „mint a falusi kislány Pesten”. A busz egyébként is tömve érkezett és ehhez járult a 44 fős magyar csoport! Csuda volt.

Innen az autóbuszból mutatta meg vezetőnk az Area Sacra de Argentinát, (Megszentelt terület, semmi köze nincs Argentínához!) azt a helyet, ahol Pompeius színháza állt ama nagy oszlopcsarnokával, amelyben azt a végzetes szenátusi ülést tartották, ahol Július Caesart, i.e. 44. március idusán (15-én) megszúrták: Et tu mi fili Brute! (Te is fiam Brutus.) – mondta a császár és Pompeius szobra mellett holtan esett össze. Napjainkban, mint általában minden romot, romterületet Rómában, macskák lakják (védett, etetett macskák), de akkor aludhattak valahol, mert nem láttunk egyet sem.

Megérkeztünk a Palazzo Venezia terére, a Piazza Veneziara. A tér névadó palotája a XV. század második felében épült, reneszánsz stílusban. Egy időben a Velencei Köztársaságé volt, erre utal az elnevezés. Mussolini innen intézte szónoklatait a néphez. Itt kell megjegyeznem, hogy mennyire keveset tudok, tudunk Mussoliniről, mert innentől kezdve lépten, nyomon a tevékenységével szembesültünk. Továbbá utólag állapítottam meg, hogy ez a tér nekem olyan lett, mintha a Hősök terét és a Nagyvárad teret olvasztották volna egybe, nem a méreteit véve figyelembe, hanem a tér funkcióit tekintve. Amikor ezeket a sorokat írtam éppen abban az időben tartózkodott a Lányunk Rómában és az SMS-eiből derült ki, hogy a kolostorban levő szálláshelyéről, nap, mint nap erre a térre hozta be Őt az autóbusz. (Nagyvárad tér.)

Itt található illetve látható a II. Vittorio Emanuele emlékmű, hatalmas fehér márvány építmény, századunk (bocsánat múlt század) elejének alkotása. A’la Mussolini. A rómaiak „írógép”-nek csúfolják az építményt (információ az Ildikótól), igazuk van, tényleg randa. Középen áll az egységes Itália első királyának óriási bronz lovas szobra, alatta a Haza oltára és az ismeretlen katona sírja. (Hősök tere.) És innen indul az a Sugár út, Via d. Fori Imperial, amely egészen a Colosseumig tart, amelyet a Fórum Romanum kellős közepébe Mussolini vágatott. Gondolom, hogy legyen hol díszszemlézni. Tehát, ide lehet jutni, lehet szónokolni, lehet felvonulni, szóval tökéletes! Hogy van-e erre szükség, más kérdés. Mindenesetre a Sugár út két oldalán tribün sorok voltak előkészítve, egyelőre gondosan letakarva és őriztetve. (Ezek az őrző-védő szolgálatot teljesítők mintha a múlt századból maradtak volna itt, fekete hosszú szárú bakancs, fekete nadrág, szíj, és fekete ing, mindehhez tar fej járult. Ej-ej Mussolini a szellemed kísért!) További utunk során már Nápolyban tudtuk meg az előkészület okát, de erről majd később.

A II. Vittorio Emanuele emlékmű hátsó oldala már a Capitolium lábánál van. Az ókori Rómának ezen a kb. 50 m magas, legnevezetesebb dombján állott egykor a vár, valamint a főisten, Jupiter temploma. Ezekből csak igen kevés maradt korunkra, de az olaszul Campidoglionak nevezett halom ma is sok látnivalóul szolgál. A Capitolium oldalában 124 lépcsőfokból álló magas lépcsősor vezet a Santa Maria in Aracoeli-hez (Az Ég Oltára templom). A templom zárva volt.