Muzsay.hu

©2008-2019, Muzsay.hu | E-mail: imuzsay@gmail.com
 

Útleírások - Olaszország Kastélyok és romantika

2009. 05. 21. csütörtök

Nem olyan régen jöttünk haza Bosznia-Hercegovinából, ami egy fantasztikus út volt és az Uram nagyon meg volt elégedve magával, hogy „Ugye milyen jól kitaláltam?” – igen, tényleg. Mivel az utunk csak négy napos volt, hát azt is jól kitalálta, hogy csapjuk hozzá még négy napot és ezzel teljesítve lesz a tavaszi utazási tervünk. (Többes számban írtam, helytelenül, mert csak az Uramnak volt terve, én csak „hagytam magam”!) Nekem szóló „csábítás trükkje” Ravenna, Rimini városok megtekintése volt. Van aki még nem tudja rólam, hogy a Művészettörténet című tankönyvem ábráit szeretném az útjaink során látni? (A gimnáziumok IV. humán osztálya számára. Kísérleti tankönyv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1958. Továbbiakban: Mk) Ravenna mozaikjainak megtekintése szerepelt az utazási iroda programjában, Rimini, mint szálláshely volt feltüntetve, a Római hidat biztosan nem tolták el valamely más városba! Jól gondolkodott a férjem, mert régi vágyam volt a már említett dolgok megtekintése, többször voltunk Olaszországban, de valahogy erre a két városra nem került sor. (Még mindig van, ami kimaradt és szeretném látni pl.: Assisi!) Hát jó menjünk! Ez az utazási iroda is hajnalra tette az indulás időpontját, de most megegyeztünk az Urammal, hogy nem veszkődünk holmi taxival, metróval, nem fogok ismét idegeskedni, hogy jön, nem jön, odaérünk-e, szépen átsétálunk az Alagúton és máris a találka helyen leszünk. Így is történt 2-3 percet késtünk, de még az autóbusz sem volt sehol. Az utasok azonban mind ott voltak, nem késett el senki, nem kellett útközben sem felvenni senkit, az autóbusz megérkezett és 5:00-kor elindultunk. Vezetőnk: Laci, sofőrök: Lajos és Karcsi. Első látnivalónk a trieszti Miremare kastély lesz, de addig még……………….. Nekünk azonban nemsokára lett látnivalónk, mert áthajtottunk a Köröshegyi völgyhídon. Az új hidat nagyon szerettük volna látni, de valahogy „nem jött össze”, hát most kipipálhatjuk! (Egyébként félelmetes a híd, nagyon magas és hosszú!) Útközben „mesefilmet” néztünk „Árnyak Toszkán verőfényben” volt a címe, de semmire nem emlékszem. Az Uram mondja, hogy egy íróról szólt a film, aki éppen alkotói válságban van évek óta nem írt semmit és a kiadója utána küldi egyik emberét, hogy venné rá az írót az írásra, de úgy, hogy az író ne vegye észre, hogy a kiadó akciójáról van szó. A kiadónak jó üzlet lenne egy új könyv megjelentetése, de az író nem ír, a bevétel nem érdekli, nagyon jól él a ”toscanai tájban” levő házában vidéki emberek, a lánya és lovai társaságában. És megérkezik egy öltönyös jól fésült fickó a faluba…………(Főszereplők: Harvey Keitel, Joshua Jackson, Claire Forlani) Azt is utólag állapítottam meg, hogy odafelé filmet nézettek velünk! Ami nagyon érdekes, mert az eddigi tapasztalatunk az volt, hogy az idegenvezetőnk „mesélt” az utazás alatt. Így volt ez, amikor Szicíliába mentünk, vagy például így volt a közel múltban, amikor Boszniába utaztunk. Vissza úton már néztünk filmet, de az oda úton még soha. Nincs határ, nincs bőröndvizsgálat, nincs semmi idegeskedés csak Európa Unió van, így azután csak Maribornál kerültünk egy kisebb dugóba 9:18-kor. Lehet, hogy ásítottam egyet, kettőt, de egyszerre Triesztben voltunk. Pompás, máris? Magában Triesztben csak kicsi időt töltöttünk. „Városnézés a legfontosabb látnivalókkal”- szerepelt az utazási iroda leírásában. Az Adriai-tenger partján levő Piazza dell’ Unita d’ Italia nevű téren parkolt az autóbuszunk, ahol „turisták szempontjából” érdemesebb látnivalókat tekintettük meg. A teret, amelyről azt állítják, hogy Olaszország legnagyobb tere, XIX. századi paloták határolják, az Osztrák-Magyar monarchia alatt épültek. A tér felső végén terebélyesedik a díszes Városháza (Municipio). Előtte áll az allegorikus alakokat ábrázoló szökőkút. (Mazzoleni fountain)

A Városháza mögött helyezkedik el az óváros ahová igyekeztünk, Laci kétszer is megkérdezte, hogy merre kell menjünk. Csak a válaszadók – olaszokra jellemző – mutogatásaiból sejtettük, hogy mi volt a kérdés. (Más utunkon szerzett tapasztalatainkból tudjuk, hogy az olaszok olyan élénk taglejtésekkel kísérik mondókájukat, hogy az is megérti, aki egy szót sem tud olaszul.) Végül megérkeztünk a Teatro Romano azaz a Római Színházhoz. A színház nézőterének egy része füvesítve van, de az alsó sorok épségben megvannak. A színház le van zárva, az utcáról (színpad helye volt valamikor) tökéletesen megtekinthető. A színház melletti meredek lépcsőn másztunk fel a dombtetőn álló templomokhoz. Itt most muszáj kitérőt tennem, mert a továbbiakban nem lesz érthető a felháborodásom, amely a vezetőnk, Laci, sajnos a vezetéknevét nem írtam fel, vagy nem is mondta, ezt már nem tudom utólag rekonstruálni, hozzá nem értése miatt következett be! Már az első „szereplésénél” feltűnt, hogy a járókelőktől kérdezi meg, hogy merre kell menni. Nem volt nála térkép, sem útiterv, sem semmi jegyzet. Tettem egy megjegyzést a Férjemnek, hogy ennek a pasinak fogalma sincs semmiről, de az Uram leintett, hogy nyugi, nem kell minden idegenvezetőnek, minden várost ismernie stb. Jó! Az utunk során még több ilyen baki is következett, amit akkor még nem tudtam, de erről majd később. Jelen pillanatban írom, állítom össze, az élménybeszámolónkat és azonnal elakadtam avagy inkább kiakadtam. Most néztem össze a fotóinkat a Férjem által készített itinerrel (ezt a Férjem minden esetben elkészíti, ha szervezett úton vagyunk, ha meg nem akkor pláne, hogy tudjuk mit kell megtekinteni) Így jöttem rá most utólag, hogy az a templom, amelybe bementünk egy XVII. századi templom a Santa Maria Maggiore. Egyébként szép templom, csak nem ezt kellett volna látnunk! (Mária tiszteletére.) (A templom, amit látnunk kellett volna, Trieszt fő látványossága, a Duomo di San Giusto. San Giusto a város védőszentje és mint ilyen nagy tiszteletben áll, természetesen a róla elnevezett templom is. A dóm, vagy katedrális érdekessége, hogy egy XIV., és egy V. századi templom egyesítéséből alakították ki a XVI. században a mai négyhajós szerkezetű különleges együttest, amelynek sem csodás rózsaablakát, sem pedig a belsejét nem láttuk.) Nem láttuk továbbá a római diadalívet (Arco di Riccardo) az előbb említett San Giusto-katedrálist azaz nem sok nevezetessége van Triesztnek, de azokat sem sikerült megtekintenünk, pedig, idézem az utazási irodát: „Városnézés a legfontosabb látnivalókkal.” Kérdés, hogy kinek mi a fontos, a mi Lacinknak az említett látványosságok nem voltak fontosak. Ráadásul annyira velünk volt, hogy eszünkbe sem jutott, hogy a csoporttól elszakadva bóklásszunk.

Santa Maria Maggiore és a XII. századi Basilica di San Silvestro templomok Találkozunk a kikötőben, mondta a Laci és otthagyott minket a templomoknál. Visszatértünk a kikötőbe, kb. fél órát még ott sétáltunk, néztük a tengert és fotóztuk egymást a kikötői szobrokkal.

Éljen a szabadság!

Éljen a szabadság!

Kikötői hölgyek

Kikötői hölgyek

Visszaszálltunk az autóbuszba és tovább mentünk, nem messzire csak a trieszti öböl másik oldalára, a Miremare kastély megtekintése volt a következő program. Eltévedtünk, kétszer is, először lementünk a partra, de a sofőrök – valószínűleg – azt gondolhatták, hogy talán mégsem a fürdőzők között van az út az autóbusz számára és visszafordultunk, nehéz manőver volt. Tovább mentünk a „fenti” úton, de amikor már elhagytuk Triesztet, gyanússá vált a dolog, hogy talán mégis az előbbi út volt a nyerő, ismét visszafordultunk és nyert, tényleg a fürdőzők között kellett haladnunk, csak még egy kicsit kellett volna kitartani. Hát bizony ez eléggé furcsa, bizonyossá vált, hogy ezek az emberek a sofőrök és a Laci soha életükben nem jártak ezen a tájon, nem is készültek, találomra mentünk és ez egy társas útnál bizony nagy hiba! A Férjem által készített tervben, amit egy útikönyvből másolt ki, jelezve van, hogy ”Barcola fürdőhely után kell bal felé letérni.” Ha ez a három ember készült volna erre az útra, biztosan megtudhatták volna a helyes irányt! Akkor még nem, de most már tudom, hogy sajnos, az ilyen eset utunk során többször előfordult. (Milyen utazási iroda az aki ilyen embereket alkalmaz és rájuk mer bízni 40 embert? Később kiderült, hogy a Laci szicíliai, valamelyik szülője magyar ezért beszéli jól a magyar nyelvet, és most jobban mint máskor, mert már egy éve Magyarországon él. A kedvenc szavajárása a „szempontjából”, minden, minden valaminek a szempontjából volt. Ez még nem lett volna baj, de nem hallgatott meg senkit, valószínűleg értési problémái lehettek, de nem kérdezett vissza csak mondta a magáét. Sajnos idegenvezetéshez nem elég, ha valaki beszéli az adott ország nyelvét, fel kell készülni, ha jól akarja tenni a dolgát, de aki nem készül fel, hát ………………….)

Hát felkészülés „szempontjából” egy kis kitérővel, de elérkeztünk a Miremare-kastélyhoz. (Castello di Miramare) „A tenger fölé kiugró sziklán épült romantikus kastélyt Miksa Habsburg főherceg részére emelték 1860-ban.”

Pontosan nem értem, hogy mitől lesz egy kastély „romantikus”. Adva van egy hatalmas ház, nagyon jó helyen az Adriai-tenger partján, rengeteg szobával, kikötővel és hatalmas parkkal. Valószínűleg bizonyos korszerűsítések kivételével hozzá sem kellett nyúlni a kastélyhoz, olyan „pontosan és szépen” lett megépítve. Rengeteg kincs van a kastélyban felhalmozva, de csak azokat vettem észre, amelyeket ismertem, például: A haldokló gallust, a szobor egyszerűen csak ”hevert” egy asztalon, természetesen az eredetinek kicsinyített mása volt. Láttam még több ilyet, de a kijelölt útvonal, amelyen mehettünk nem tette lehetővé, hogy megállva, tüzetesebben, hosszabb ideig meg lehessen szemlélni a szobában körös-körül valamint a falakon levő tárgyakat. A festmények többsége családi portré volt, így azokat nem nagyon figyeltem, és most így utólag olvastam, hogy Canaletto, Van Dyck és Veronese festményeknek kellett lenniük! Azt mondja az Uram, hogy egy folyosó szerű helyiségben szólt a Laci, hogy ebben a teremben Canaletto festmények vannak, és hogy Ő végignézte az összes festményt, de egy Canaletto sem volt közöttük. Az is lehetséges, hogy biztonsági okokból leemelték a falakról a kincseket és portrékkal helyettesítették. Lehet, de egyáltalán nem biztos! Lehet, ha van elég idő hosszabb ideig tanulmányozni egy-egy szobát rátaláltam volna, mert egy Canalettot igazán nem nehéz felismerni, de hát bámészkodásra, elmélázásra nem volt lehetőség. A kastély „használatban” van, csak bizonyos szobáit lehet megtekinteni, de ezek a szobák csodálatosak. A bútorok, a mennyezet, az ajtók, a díszítés (asztalkák, vitrinek, porcelánok, könyvszekrény) minden tényleg nagyon gyönyörű volt és a mérhetetlen gazdagság ellenére nem volt rokokó azaz túldíszített, ízlésesen volt dús, gazdag.

Haldokló gallus, kicsinyített másolatban (Mk:74-75.ábra)

Haldokló gallus, kicsinyített másolatban (Mk:74-75.ábra)

Mindazonáltal jót mulattam az idegenvezetőnkön, függetlenül attól, hogy semmit, na jó, valamit tudott, mert ilyeneket mondott: „birodalmukból, ami volt nekik” vagy „város vezér”, „Mennyi kilométert jártál?”, „történelmi szempontjából”, „Mire tudtunk kijutni?”, „Rengeteg vizek vannak, amik bedobják magukat az Adriába”! Szóval ilyeneket és a dühöngésem mellett, nevettem a pasin! Bár többször előfordult, hogy azonnal nem értettem meg amit mondott, későn esett le a tantusz, de rövidesen megszoktam a stílusát és tudtam „fordítani” a „Laci szempontjából” elhangzott szöveget. Ha-ha-ha! Még nem említettem, hogy Miksa Habsburg főherceg nem sokáig élvezhette a kastélyát és a luxus körülményeket, kinevezték Mexikóba királynak. Ott azonban kitört a forradalom és Miksa „a kivégzőosztag lövedékeitől lelte halálát” 1867-ben. Szegény király milyen tragikus sors jutott neki, mindene volt és nem lett semmije, ha nem király talán boldog lehetett volna! Magán idő keretében megtekintettük a kastély kikötőjét, meglátogattuk a „technikai helyiséget”, valamint a parkot ahonnan a Lacikánk éppen kifelé igyekezett, valószínűleg akkor látta először. „Csak menjenek nagyon ’szep’”- mondta és mi mentünk. De sok időnk nem maradt a 22 hektáros park icipici részét láttuk. Következett a Duino kastély, vár (?) a XV. századból, Castello di Duino. Ez a kastély nem volt olyan egységes és elegáns, mint Miremare kastély. A duinoi kastélyt is lakják, csak bizonyos részeit lehet látogatni és valóban nagyon érdekes volt látni, bizonyos helyein az épületnek gyerek játékokat vagy a vitrinekben a családi képeket, fotókat. Látszódott az épületen, hogy az igényeknek megfelelően alakítgatják, hol kisebb, hol nagyobb mértékben. A kastély 400 éve ugyan annak a családnak a birtokában van. Habsburg leágazás! – mondta Lacink.

Helyi idegenvezető csatlakozott hozzánk és csak az Ő vezetésével járhattuk be a termeket, szobákat, a múzeumot stb-ket. A mi Lacink csak fordított, így a vezetés szakszerűbb, de legalább is érdekesebb volt. A család gazdagságát a K und K postaszolgálat beindítása alapozta meg, ma is vannak érdekeltségeik. A hatalmas épület egyik szárnyát múzeumként üzemeltetik, családi, történelmi ereklyéket mutatnak be + a K und K-ra vonatkozó emlék tárgyakat, cégtáblát.

A kastély berendezése lenyűgöző, mindenütt pompa ragyogás, elegancia. Ezen a helyen nem találtam egyetemes értékű, klasszikus szobor-, vagy festmény másolatot, de a kultúrának sok nyomát igen. Például volt egy zongorájuk, amin Liszt Ferenc játszott. Vendégeskedett a kastélyban Rilke (Rilke sétányon jutunk be a kastélyba.) És hatalmas kristály gyűjteményük egy-egy darabját a kastély minden részén láthattuk, éppen csak feldolgozott, vágás felületén csiszolt, kicsi, kisebb és hatalmas kristályokat. Vitrinben a kicsiket, fogadó (fegyver) teremben a falhoz támasztva, hatalmas kristályokat.

Kis-, és gyerekek játékai

Kis-, és gyerekek játékai

A vár-kastély egyik lépcsőháza ovális alakú csigalépcső volt, amelyen le-, és fel kellett járnunk, amelyről nagyon büszkén mondta a helyi vezető, hogy a lépcső Palladio munkája. Le meg fel azért kellett rajta járnunk, mert ez a lépcső vezetett az illemhelyre, amely egy szinttel lejjebb volt, mint ahol éppen tartózkodtunk. A WC hatalmas helyiségben helyezkedett el, makulátlan tiszta ragyogásban. A kézmosási lehetőség nem közös volt, ahogyan szokás általában a ilyen helyeken, hanem bent az elkülönített és itt egyáltalán nem pici, helyiségben. Nagyon pompázatos volt, mert alkalmat ad a látogatóknak higénés megoldásokra, a felfrissülésre és egyáltalán! Bóklásztunk a kertben, hidakon, toronyban és tetőn és végül a parkban egy bunkerra akadtunk, amely lépcsősorral levezetett a tengerig. Ide már csak az Uram ment le, mert bizony a hegyre vissza is kellett mászni, amire nem vállalkoztam. A lépcsősor egyes kukszlijában panoptikum szerűen II. világháborút idéző, katonai pillanatképek voltak kimerevítve. Rádiózó katona, térképet néző katona. Ténylegesen hadi célokra használták a kastélyt az éppen arra járó katonai csapatok, a németek éppen úgy, mint az amerikaiak, vagy angolok. Az épületben és a parkban több étterem, cukrászda és szuvenír bolt üzemel, virágok és szökőkutak, pihenő padok társaságában. A kastély teraszairól gyönyörű kilátás nyílik az Adriai-tengerre. Tragikumról itt nem hallottunk, ha volt is szerencsétlen sorsú Duino azt nem árulták el, azaz tökéletesen jó érzéssel lehetett elhagyni a kastélyt.

Kastély udvar

Kastély udvar

II. világháborús bunker

II. világháborús bunker

Visszafelé indultunk a Rilke-sétányon az autóbuszunkhoz, útközben muszáj volt pár pillanatokra (igen, többször is) megállni olyan gyönyörű volt a kilátás. A sziklás tengerpart a sziklákon álló kormoránok, távolban a tengeri pára által elhomályosított Trieszt látványa igazán lenyűgöző volt.

Velence felé mentünk tovább, de csak az irány volt Velence a városba nem mentünk be, nem szerepelt a programunkban. A tudat, hogy a csodás város közelében leszünk felelevenítette bennem a szép emlékeket (többször jártunk Velencében) és az emlékezés jó érzéssel töltött el. Jesoloba igyekeztünk, nem tudtuk addig, hogy hol lesz a szállásunk! (Jesoloban és Lido di Jesoloban is többször voltunk.) Tehát lekanyarodtunk az autópályáról és irány Jesolo. Aki már volt ezen az üdülőhelyen az nagyon jól tudja, hogy az egész város egy hatalmas tengerparti kirakodó vásár. Bolt, bolt hátán és nem csak az üzlethelyiségből árulnak, hanem a bolt elé kipakolt „platzról” is. Így azután a városban közlekedni alig lehet a rengeteg turistától, akik ezen üzletek között bóklásznak, természetesen az úttesten is szaladgálnak ide-oda a szemben levő boltok között. Tehát nagyon lassan tudtunk csak haladni, megérkezés, szállás elfoglalása, amire a tengerpartra kijutottunk éjszaka lett.