• «
• 1
• 2
• …
• 4
• 5
• 6
• 7
• 8
• »

2005. 07. 12. kedd

*Barbican Centre

Autóbusszal tettük meg az utat a Barbican Centerbe és vissza. Az is élmény, ha az ember Londonban a régi és újabb piros busszal utazik. Pláne, ha olyan kalandba keveredik, mint mi azaz én. Álltunk a buszmegállóban és egy darabig néztük a fel- és leszállási szokásokat. Több autóbusz is jó lett volna a Barbicanba, csak legfeljebb át kellett volna szállni, de valahogy olyan számú busz, ami kellett volna nem jött. Majd jött egy olyan, a legrégebbi típusú emeletes, hátul nyitott és én felszálltam. Rengetegen voltak és zsúfolásig tömve volt a busz. Már egy jó darab utat megtett a járgány, amikor megállt egy lámpa miatt és megláttam a Híveimet, a már elhagyott buszmegállóban! Hát ez vicces? Vajon miért maradtak ott? Most mi legyen? Sok időm nem volt a mélázásra, döntenem kellett, elhatároztam, hogy lelépek! A piros vénség, azonban elindult. Szerencsére nagyon lassan haladt, a forgalom miatt. (Londonban mindig „csúcs” van!) Átfúrtam magam, vissza a hátsó nyitott peronra és a lépésben haladó buszról leléptem az úttestre, egyenesen az autók közé. Igyekeztem minél előbb a járdára evickélni, onnan néztem csak vissza, hogy vajon a londoniak mit szólnak a bravúros alakításomhoz. Egyedül a kalauz nézett csodálkozva és ö is biztosan azt hihette, hogy nem volt jegyem.

No akkor futás, nehogy a Híveim közben felszálljanak a következő buszra és akkor majd Ők néznek engem, hogy mit keresek az utcán? Bizony nagy öröm volt a találkozás, hogy mégsem kavarodtunk el egymástól ebben a hatalmas „Londonországban”. Jól utaztál? Azért nem szálltunk fel, mert a kalauz nem engedte, mert már tele volt a busz! - volt válasz a feltett kérdésemre. Úgy látszik a réges-régi buszoknál volt ez a szokás és kalauz, mert a többi járaton nem tapasztaltunk ilyet. A további utunk már nem volt ilyen kalandos mentünk és jöttünk, ki a Barbicanba és vissza. Annyi mindent hallottunk a Barbican Centerről, hogy kíváncsiak voltunk nagyon, de a helyszíni tapasztalás a szörnyű valóság volt. Rémes barna betontenger, iszapos, békanyálas, ápolatlan lefolyástalan tóval. Lehet, hogy valamikor korszerű és ideális hely volt, de ma már az ilyeneket bontják nyugaton. Ezt valószínűleg nem fogják egyhamar, mert igen hatalmas! (Igaz, még így is szebb, mint Békásmegyer!)

*St. Giles templom *St. Paul’s Cathedral

A Szent Pál katedrális Európa hasonló építményei között az 5. helyen áll a nagysági rangsorban. A Művészettörténet könyvem 231. oldalán találtam leírást róla (262. ábra) Építője: Wren (1632-1733). A katedrális kupolája egy földrengésben megrepedt. Láncokkal van megerősítve, húzva. Az orgonája 1870-ben épült és Händel is játszott rajta. Nelson, Turner, H. Moore, Wellington sírja van itt. (1992-ben lovas szobrot állítottak rá) Vettünk egy pár képeslapot a templombelsőkről és elbúcsúztunk a katedrálistól.

Átsétáltunk a gyalogos hídon, ebédeltünk a Tate Modern képtár előtt bámészkodva egy padon.

*Tate Modern Gallery (Frida Kahlo kiállítás)

Soha nem gondoltam volna, hogy Frida Kahlo festményeket fogok látni „élőben”, hogy Mexikóba nem fogok eljutni az több mint valószínű! És mi történt: mindenki tett egy lépést a másik felé, találkoztunk Londonban! Amikor az utat terveztük a kiállításról még nem tudtunk. Londonban meg nem akartunk hinni a szemünknek, amikor megláttuk a plakátokat, ezt a mázlit! Legalább úgy meg voltam hatódva, mint Mükénében az Oroszlános kapunál, vagy az Orsay-ban van Gogh, Gauguin képei előtt. (Nem vagyok igazságos, mert Toulouse Lautrec-et sem lenne szabad kihagyni, de az Arnolfini házaspár képét sem, de még a Vénusz születése Botticelli-t Firenzében, jobb, ha mellőzöm a felsorolást, mert sok olyan kincs van, aminek a látványától mindig „elájulok”.)

Visszasétáltunk a gyalogos hídon, majd metróval elmentünk a Bank megállóig, itt felkúsztunk a felszínre (Lásd megint: Barátaink londoni városnézése c. leírást) megtekintettük az Angol Nemzeti Bank, a Gresham, (tőzsde palota), majd a Lloyd Biztosító épületeket, de a Lányunk már sürgetett minket, hogy igyekezzünk, mert lekéssük Greenwich-et. Ismét metróra szálltunk, de felszíni metróra és kivonatoztunk:

*Greenwich-be (Obszervatórium, megint lásd: fotók!)

Utólag azt állapítottuk meg, hogy egy megállóval előbb kellett volna leszállnunk, akkor közelebb lett volna a keresett intézmény. Szóval kisebb kóválygás után megtaláltuk a parkba, majd a dombra vezető utat, és végre a dombon az Obszervatóriumot. Megnéztük, fotózkodtunk és mivel, 18 órakor mindent bezártak, elindultunk lefelé. A távolban megpillantottunk egy hatalmas árbocot, gondoltuk, hogy hajótest is tartozik hozzá, hát arrafelé vettük az irányt. A kikötőben egy hatalmas háromárbocos vitorlás hajó álldogált. (Többen mondták nekünk, hogy Greenwich-be hajóval is ki lehet menni Londonból, de túl hosszúnak tartottuk a menetidőt.) Vettünk megint szendvicseket, paradicsomot és leültünk a kikötőben egy padra, majszoltunk és bámultuk a hajót. Bámészkodás közben azt is észrevettük, hogy egy bizonyos épületből rengetegen (elég sokan) jönnek ki, de be nem megy senki, vagy nem vettük észre. Találgatásunknak az vetett véget, hogy az Uram egyszer csak a fejéhez, majd a zsebében lapuló jegyzeteihez kapott és felolvasott nekünk: Gyalogos alagút van a két part között a Temze alatt!

Közben elhatároztuk, hogy hajóval megyünk vissza Londonba, de az elhatározásunkból nem lett semmi, mert 18 órakor elment az utolsó hajó! (Hát itt sem fenékig tejfel az élet!) Mi tájékozatlanok voltunk igaz, de ha 18 órakor zár be az Obszervatórium, akkor az sem éri el az utolsó hajót, aki tájékozott, legalább 18:30-ig kellene várniuk, a turistákra való tekintettel! Nem maradt tehát más, mint az Underground. Angliában a metró nem Metró, hanem az Underground nevet viseli. Van egy jellegzetes emblémájuk, ami egy piros dupla vonalú kör, amelynek a közepe át van szelve egy szintén dupla vonalú csíkkal, a csíkban szerepel a felírat: UNDERGROUND. Amikor Greenwich-ben kerestük a metróállomást, útközben láttunk egy grafitit, amely az Underground jelét ábrázolta, de a középső felírat szövege: UNDER ATTACK (Támadás alatt!) volt! Nagyon ötletesnek találtuk! (Igaz, sajnos, de akkor is!) Később még egy ilyet láttunk: LONDON UNDER ATTACK felirattal azaz „London támadás alatt”.

Mivel a metró a felszínen ment megtekinthettük a Dockland c. városrészt, amely még most is épül. A’la Velence, csak itt a házak felhőkarcolók. Régi kikötői dokkok helyszínének teljes átalakítása van folyamatban.

Az Undergroundról a Bank megállónál átszálltunk a Holborn vonalra, természetesen sokkal messzebb volt, mint ami nekünk kellett volna (King’s Cross & Russell Square), de nem volt mit tenni, tettük a kerülő utat, szükségképpen.

Megint vásároltunk a szokásos boltban, telefonált a Fiúnk, a szokásos esti szeánsz után aludni tértünk.

Pár dolgot szeretnék megjegyezni a szállodánkról. Nagyon jó helyen laktunk az V. emeleten. A szálloda homlokzati, félkörben kitüremkedő részén volt a szobánk, amely ez által nem négyzet alakú, hanem fura alakú, hangulatosan terpeszkedő volt. Az elhelyezkedésnek megfelelően az ablakaink két irányba a parkra és utcára néztek, mintha sarkon laktunk volna. Sokat nem lehetett látni, a magasság ellenére sem, mert hatalmas lombos fa volt mind két irányban előttünk. Kilátni igazán csak „alánk” lehetett a járdára és az úttestre. Lehet, hogy normális körülmények között az előny, hátrány lett volna a zaj miatt. Akkor azonban, a lezárás miatt, egyetlen szem járgány sem közlekedett az utcánkban. Gyalogos is csak az, akinek, muszáj volt. A Kislányunk pótágyon aludt és sokszor emlegette a bécsi szállodánkat, ahol külön alkóv állt a rendelkezésére és az persze jobban tetszett Neki, mint a londoni, de azért elfértünk. Reggel nem rigófüttyre ébredtünk, hanem sirályrikácsolásra! A WC-t lehúzni nem nyomva, húzva, taposva kellett, hanem egészen furcsa módon, a tartályon kilinccsel kellett működtetni! Először nevettünk ezen, de amikor csak az Uramnak sikerült úgy lenyomnia, hogy működjön is, már nem nevettünk. Többszöri próbálkozás után sikerült csak megtanulnunk a Lányommal. A fogmosás is problémás volt, mert külön volt a hideg- és a melegvizes csap, azaz ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi, nehezen ment, kénytelenek voltunk a fogmosó poharat használni.

Férjem megjegyzései:

„London a legszebb csúnya város!” „Londonban mindenki szembe jön!”