• «
• 1
• 2
• …
• 5
• 6
• 7
• 8
• 9
• …
• 26
• 27
• »

szállingózni. Kezdtem izgulni, hogy hol marad ennyi ideig az Uram, borzasztóan fáztam is, huzatos volt a hely, elmozdulni sem mertem, szóval már kezdtem magam nagyon unni és rosszul érezni. Az esőkabátom, márt nem védett semmitől, le kellett vennem, mert teljesen átázott (Milyen esőkabát az ilyen?) Amikor a csoportunk tagjai majdnem mind összegyűltek, a vezetőnk jött és elvitte Őket, hogy gyorsan nézzék meg a Fraumünstert, mert már be lehet menni és mindjárt bezár. Megint egyedül maradtam és csodálkoztam egy sort, hogy mostanáig hol kószáltak, ha még a templomot sem nézték meg. Kisvártatva jött az Uram egy olyan fotóval, aminek az alját később le kellett vágnom, mert az Opera  előtt levő teret felújították és rém rondán nézett ki, az Opera, egyébként, zárva volt!

Az Operaház épülete  nagyon szép, de éppen olyan mint az operaházak általában, díszes homlokzat eklektikus stílusban, kupola a zsinór padlás számára és jó nagy, mert Zürich nagy város, szükségük van a nagy színházra!

A zürichi operaház 1891-ben készült el Gottfried Semper tervei alapján, aki a drezdai operaházat is építette (Semperoper). Éppen a napokban olvastam az Interneten, hogy a zürichi Operaháznak magyar származású igazgatója van Andreas Homoki.

Mivel az Uram pontosan érkezett vissza nagy futásából a találkozó helyre, addigra visszajött a „templomnéző” csoport is, majd az autóbuszunk. Végre!

Már annak is nagyon örültem, hogy egyáltalán leülhettem, levethettem a vizes mellényemet, és próbáltam magam megszárítani. A férjem esőkabátja vízhatlan, Neki nem lett semmi átázása, mázlista!

Amikor elindult a buszunk az eső még mindig, illetve újra kezdett esni, de már nem érdekelt, a városnézésünket elrontotta,  a buszban pedig engem már nem zavart.

Jó kis város lehet ez a Zürich, de igaziból nem tudtuk értékelni a kincseit, mert semmi áttekintést nem lehetett tenni, mindig igyekeztünk valahová befutni, hogy minél kevesebbet legyünk a szabadban, így pedig nem lehet várost nézni, de hát ki tehetett erről?

Amíg a következő szállásunk felé tartottunk, elmeséltem a Férjemnek, hogy milyen megállapítást tettem, de kinevetett: Ugyan már! A népek keverednek és viszik szokásaikat  egyik országból a másikba, meg különben is a történelem során hányszor változtak a határok, nem lehet ilyen kijelentést tenni, hogy ettől-eddig ilyenek a népek, attól-eddig, meg olyanok!

Lehet-lehet, de szerintem a megállapításom megállja a helyét, a svájciak olyanok, mint amilyennek láttam Őket. Zürichtől kezdődően figyeltem a dolgaikat és csak megerősítettek a véleményemben, ez pedig a következő:

Sok országban jártunk már, de nem emlékszem, hogy valamelyik népességre, nációra tettem volna, súlyos,  megjegyzést. Ilyeneket írtam:  Hát  ilyenek az olaszok! Vagy: Miért háborúznak egymással a bosnyákok és a szerbek? Milyen rendesek az osztrákok, igaz kissé giccsbehajló, de kedves, ahogy díszítik a házaikat! Franciák milyen sikkesek!  A svájciak azonban elképesztőek! Bár létezik olasz-svájci (Lugano), francia-svájci (Lausanne) ezek inkább olaszok és franciák szerencséjükre. Zürich már eléggé Svájc közepe felé helyezkedik el tehát mondhatjuk, hogy  "svájci", bár lehetne német-svájci is. Nyelvük: német! Egyébként Svájc négy nyelvű ország, német 64%, francia 19%, olasz 8% és rétoromán, ami kevesebb mint 1%. De ha beszámítjuk a világ minden tájáról idemenekült embereket, ami a lakosság 20%-t teszi ki,  és akik a világ  minden nyelvén beszélnek, akkor elmondhatjuk, hogy Svájc a mai Bábel! De, ha a nyelvében Bábel az ország, nem lenne Bábel a viselkedésükben is, amennyiben hagynák? A bábeli viselkedés összehangolásában a semlegesség lett a közös nevező? És ettől lettek svájciak? Lehet, hogy az egyéni stílusok elnyomása érvényesül Svájcban, hogy létezni tudjanak együtt? Magyarán ez azt jelenti, hogy, ha valaki svájci lesz, lemond a nemzeti egyéniségéről a svájci külvilág számára? Ha ez így van, akkor a svájciak nagyon leegyszerűsített,  "hétköznapi", tiszta, "olcsónak" mondható életet élnek. Ezt támasztja alá, hogy az itt élő embereknek van a legnagyobb mértékű megtakarítása a világon, pénzüket a bankokban őrzik, nem költik semmire, ami persze azt is jelenti, hogy jóval több van nekik, mint amennyi a megélhetésükhöz szükséges. Persze felmerül a kérdés, hogy: Hogy élnek a svájciak? Tapasztalásunk szerint, egyszerűen, de nagyon jól. Kérdés, akkor hogy ki vásárol a Bahnhofstrasse drága boltjaiban, ki jár az operába?

Zürichben vettem észre először, hogy valami nem stimmel nekem. Erre a véleményemre a Grossmünster tornyainak látványa döbbentett rá!  A svájciak spórolósak, bocsánat nem spórolósak csak a célszerűek! Ha szükséges kifizetik a sok pénzt, de ha nem muszáj, akkor nem. A célszerűség, a praktikusság a költekezési közös nevező, és nincs olyan, hogy valami sokba kerül, vagy olcsó, nem, kerüljön éppen annyiba, amennyire szükséges! Ezzel az álláspontjukkal kialakítottak maguk körül egy olyan környezetet, amely maximálisan kimeríti ennek a két rendezőelvnek a kritériumait. Tehát: célszerűség, praktikusság és ennek megfelelő ár!