• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• 6
• 7
• …
• 26
• 27
• »

Visszafelé az  autóbuszhoz való futásunk során még beszaladtunk az apátság közelében levő neogót templomba, amelyet középszerűnek ítéltünk az Urammal, majd teljesen átázva, átfagyva beszálltunk az autóbuszba. Ennyit láttunk St. Gallenből!

13:00-kor már úton voltunk Schaffhausen felé. De nem a várost néztük meg, hanem a város közepén leledző Rajna-vízesést (Reinfoll). A vízesés Svájc első számú természeti szépségei közé tartozik. Írja az útikönyv, hogy a "szerteszét szálló permet szivárvány színű felhőt von a vízfüggöny köré."  Akinek jó képi látásmódja van ezen leírás alapján valószínűleg gyönyörű, giccsbe hajló tájképet lát maga előtt.  Nekünk, azonban ezt az arcát nem mutatta a vízesés, csak a robajt, a rengeteg vizet, ami szemből, oldalról, felülről permetezett ránk és hiába az esőkabát, vízbe léptünk, vizet lélegeztünk be és vizet láttunk magunk körül mindenütt. Olyan hanghatással kísérve, hogy nagyon közelről sem hallottuk egymás hangját, csak a vízét! 

Minden holmink, ami St. Gallenben vizes lett, amíg erre a helyre értünk, megszáradt a buszban. Most újra vizes lett mindenünk és ugyan végigjártuk a vízesés összes part menti emeletét, már alig vártam, hogy találjunk  egy  meleg, víz nélküli helyet! De arra még várni kellett!

Zürichbe érkeztünk. Természetesen szakadó esőben. Tettünk egy kisebb sétát - szerencsére - autóbusszal a városban. Innen próbáltam fotózni a pályaudvart, és a Bahnhofstrasse-t - híres, gazdag bevásárló utcát - az egyetemet, és a kívánatos kirakatokat, valamint, amit sorolt a vezetőnk. Zürich Svájc legnagyobb városa, az azonos nevű kanton székhelye. Lakosainak száma 385 468  többségük német ajkú.

Zürichbe érkezésünk fő célja két hatalmas és ősrégi  templom megtekintése volt a Fraumünster és a Grossmünster.

Előbb a Fraumünster-t szerettük volna megtekinteni, de nem engedtek be, rendezvény miatt, se’ baj menjünk az átellenben levő  Grossmünsterbe,

Sajnáltuk nagyon, mert kórust hallottunk zengeni, orgona kísérettel, szívesen hallgattuk volna, akár a kapuban állva is, de vezetőnk elrángatott minket, erre nincs idő. Átmentünk a Limmet folyó Münster nevű hídján és máris a Grossmünster előtt álltunk.

Megcsodáltuk a templom 1935-ben készült bronzkapuját, amelyet Ottó Münch készített. Vezetőnk felhívta a figyelmünket a templom oldalán az egyik torony közepén - mintha odatapasztották volna - Nagy Károly 15. századi ülő szobrára, amelyet később az altemplomban bámultunk meg eredetiben. "A világ legrondább szobra!" - mondta.

A Grossmünster avagy Főszékesegyház kéttornyú hatalmas építmény. Az ikertornyok három emelet magasságáig a párizsi Notre Dame-ra emlékeztetett, de tovább két, keskeny, csúcsos furcsaság magasodott - pót torony - a harmadik szintre ültetve. Megtudtuk, hogy a 18. században tűzvész pusztította el a tornyokat és így állították helyre! Hát nem illik össze! ☺   A Főszékesegyházat Nagy Károly alapította a 8. század végén, hogy mit építettek ebben az időben nem derült ki számomra, mert egy másik forrás szerint  a székesegyházat 1100-ban kezdték építeni, Félix és Regula vértanúk sírja felett, Ők ketten Zürich védőszentjei.

Ugye milyen furcsa, mármint a két felső torony!

Miután kívülről jól megszemléltük a templomot, belementünk. Gyönyörű színes  üvegablakait, Augusto Giacometti készítette 1945-ben, majd az altemplomban meglátogattuk Nagy Károly szobrát eredetiben, tényleg eléggé csúnyácska.