• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• 5
• 6
• …
• 26
• 27
• »

meg úgyis jó, majd a megállásnál kiveszik, ami esetleg kell, de ha felviszik a buszba az is jó, amíg mi kirándulunk úgyis a busznál marad, majd Ő vigyáz stb.

Végre elindultunk. Első állomásunk az Arlberg-hágó 1793 m magasan levő pontján a St. Anton nevű falunál volt.  A magyarországi legmagasabb csúcs a Kékes tető 1014 m. Ehhez képest, pedig még csak az út elején tartottunk, máris 779 méterrel magasabban voltunk, mint Magyarország legmagasabb pontja!  Megálltunk, cigaretta szünet! Kiszálltunk az autóbuszból, az eső éppen elállt, de hideg volt és a készített képek tanúsága szerint 4-5 méter magas hófalak között dideregtünk, persze csak mi, mert a többiek készültek!

Mint azt már említettem korábban, hogy nem vonzanak a hegyek. Látványnak még csak csak, de hegyet mászni egyáltalán nem szeretek!  Ezért (is) el kell ismernem, hogy minden tiszteletem egy olyan emberé, családé, emberiségé, aki, akik a házukat egy hegyi kiszögelésre, magaslatra, csúcsra, netán az örök hó birodalmába építik és azt minden áldott nap megmásszák el-, és kitakarítják, gondozzák, lakják, élik, iskolába járatják a gyerekeiket, minden nap megküzdve a természettel.

Észrevétlenül léptük át a határt. Nem az alagúton tettük meg az utat, hanem az Arlberg-hágón keresztül, hogy "gyönyörködhessünk" a tájban.  Gyönyörködésre azonban nem került sor, mert még mindig szakadt az eső. A Bodensee felső része mellett "elszaladva" érkeztünk meg St. Gallen-be. Mondanom sem kell, hogy szakadó esőben!

A város címer állata "az építészetben járatos" medve.

Legenda szerint St. Gallus ír szerzetes, 612-ben beleesett egy tüskebokorba, amelyet a szent ember égi jelnek vélt és elhatározta, hogy kolostort emel azon a helyen. A kolostor építésében egy medve volt a segítségére. Az útikönyv szerint, "hinnünk" kell a legendában, mert a város alapítását semmi földrajzi józanság nem indokolja! Valójában Svájc gazdasági központja a senki földjére települt!

Lehet, hogy  ez a város nagyon szép város, lehet, hogy nem nagyon szép város, de nekünk  nem volt alkalmunk sem erről, sem arról meggyőződni, mert egy árkádsor védelme alatt, jóformán futva, közelítettük meg a St. Gallen-i Apátságot.

Megtekintettük az apátság barokk katedrálisát, amely ingyenesen látogatható, de a könyvtárba csak belépővel és papuccsal lehetett bemenni. Amíg a vezetőnk elment jegyet venni, addig az újjáépítés folyamatáról készített kiállítást a katedrális alagsorában néztük meg. Itt helyezték el a különlegesen nagy értékű homlokzat díszeket, szobrokat, amelyeket másolatokkal helyettesítettek.  Következett a könyvtár megtekintése, azaz csak következett volna, jegyünk ugyan már volt, de papucsunk nem!  Láttam ugyan a bejáratnál - egy emelettel lejjebb - egy vaskosarat, amely tele volt csoszogóval, de azt bizony nem cipelte fel senki. Így azután papucshiány  állt be, amiből az lett, hogy csak akkor mehetett be a csoportunkból egy-egy ember, amikor a könyvtárból kijött valaki. Vezetőnk ezt nagyon nehezményezte, de nem tett semmit csak sopánkodott, hogy nemsokára tovább kellene indulnunk!  A könyvtár Stiftsbibliothek, nagyon hasonló a mi Pannonhalmi apátsági könyvtárunkhoz, aki már járt ott, annak nem nehéz elképzelni, hogy milyen a St. Gallen-i. 150000 könyvet tárol a könyvtár, amelyek között "igazi kincsek", ritkaságok vannak. Az apátsági templom a Világörökség része, természetesen a könyvtárral együtt.

Az 1763-ban épült apátság épülete.