• «
• 1
• 2
• …
• 11
• 12
• 13
• 14
• 15
• 16
• 17
• »

A valamikori Ragusai Köztársaság (Lásd: Dubrovniknál leírtakat), valamint a polgáraik gazdagságát és függetlenségét ennek a só termelésnek (is) köszönhették. Zsákokba töltve, hajón szállították messzi városokba a ragusai kereskedők portékájukat.

A Ragusai Köztársaság erődrendszerének egyik tornya, és a védelmi rendszer fala

(Ragusai Köztársaság történelmi állam a mai Horvátország déli részén, Ragusa (ma Dubrovnik) központtal, amely a 1358-tól /Zárai – Zadar - béke/ 1808-ig állt fent. A köztársaság formailag 168 évig tartozott magyar fennhatóság alá és ez egy olyan periódus volt, amikor a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom között a Szent Koronához történő tartozás nem volt gátja a városállam fejlődésének. A fennhatóság elismerésének jeléül harminc gálya kiállítására kötelezték magukat, 500 aranyforintot fizettek Mátyás királynak és a magyar király tiszteletére ünnepeket tartottak. Területe a Pelješac félsziget és a tengerpart, Sutorináig terjedő, részén volt.) Mali Stont a fal köti össze a tőle másfél kilométerre levő várfalakkal övezett Veliki Stonnal.

Itt megtekintettük a ragusai helytartó házát valamint a Ferences-rendi templomot

Ston műemlékeinek nagyobbik fele elhanyagolt állapotban van, esetenként az újkori háború nyomait is magukon hordják, egyelőre nincs pénz a felújításukra. Ilyen romos állapotban találtuk a Szent Mihály templomot, fadeszkával körülkerítve.

Következő és nagyon szép szállásunk is ezen a helyen, Stonban volt. Megint jól elfáradtunk, ugyebár tévedésből ugyan, de hajnalban keltünk, azaz kora reggel egy órás sétára kényszerültünk, azután megtekintettük: Oiniš városkát, majd hajóztunk a Cetinán, következett Makarska, majd Ston (kicsi és nagy). Közben az egyik helyről el is kellett jutni a másikra a tengerparti kanyargós, zsúfolt utakon. A Hotel Stella azonban szinte teljesen üres volt, a személyzetet sem találtuk, hosszas keresgélés után lelt rá a vezetőnk egy idősebb hölgyre, aki a szálloda tengerpartra néző felén éppen a virágokat locsolta. Azt mondta, hogy az előbb ment haza a „főnöknő”, mert korábbi időpontra várt minket, de megunta a várakozást és, hazament. Bele tellett egy kis időbe, amíg a főnökasszony visszaérkezett, elfoglalhattuk a szobáinkat.

Itt várakoztunk

Kilátás a szobánkból, alkonyatkor és éjjel

Kellemes, szép szállásunk volt, jól pihentünk, üdén, frissen ébredtünk (csak alig-alig kellett vánszorognunk a fürdőszobáig), reggeli után indulhattunk is!

2011. 05. 21. szombat

Dubrovnik, ezért a városért fizettünk be erre az útra. Ez a város az utunk fénypontja. Jártunk Horvátországban többször is, de valahogy nem jutottunk el eddig. Hát majd most… már csak kb. 55 km választ el a várostól!

Útközben megálltunk a dr. Franjo Tudjmanról elnevezett hídnál, hogy megszemléljünk a szép, új hidat

Nagyon hasonlít a pozsonyi hídra!

és azután megálltunk még egyszer, amikor csak a fotósok szállhattak ki az autóbuszból „Szigorúan egy fotó készítésére!”

A képen Dubrovnik város látható a tengerbe benyúló félszigeten, és nagyon jól látszik a város szerkezete, az erődítmény rendszere, valamint a kiváló földrajzi adottságai.

Vezetőnk, jó szokásához híven az odavezető úton „felmondta” a város történetét és a szükséges tudnivalókat. Dubrovnik régi magyar nevén Raguza, az Adria gyöngyének nevezett várost korábban a Délszláv Athénnek is nevezték A középkorban a tengeri kereskedelem egyik központja, a Ragusai Köztársaság székhelye és hosszú ideig a Velencei Köztársaság riválisa is volt. (Lásd: Stonnál leírtakat) Virágkorát a 15. és 16. században élte, amikor 40 000 lakosával Európa legnagyobb városai közé tartozott. Központja 1979 óta a Kulturális Világörökség részét képezi.