Muzsay.hu
©2008-2019, Muzsay.hu | E-mail: imuzsay@gmail.com
Útleírások - Dalmát körutazás
másikán megfigyelő várakat, őrtornyokat láttunk. Sajnálatos módon, de beletörődve - ilyen kívánalmat elérni eleve lehetetlen, mármint, hogy csendben, csupán a táj szépségeiben gyönyörködve - a „hajóskapitány” bohóckodásától kísérve, haladtunk. A Pasi – nemzetközi halandzsa nyelven megtudakolta, hogy milyen náció vagyunk, amikor ezt megtudta, azonnal előadta az összes szót, amit magyarul tudott.
Hangos hahotázások közben hölgyeket kért fel, hogy vezetnék-e a csónakot helyette. Természetesen több vállalkozó is akadt, érzékeltette, hogy mindenkire sor kerül majd és élénk taglejtések közepette elrendezte a hölgyek sorrendjét, de úgy, hogy közben minden nőt végig taperolt. A hölgyek sikongattak, nevettek, a hajó többi utasa meg elnézően dőlt a röhögéstől. Hát így utaztunk mi a Cetinán, gyönyörködve a táj szépségében!
Egy erdőben megbújó valamikor malom területén kötöttünk ki, amelynek tisztására, miután a helyi kis villanyvonat megérkezett, befutott a mi autóbuszunk is.
Itt ért véget a hajókirándulásunk, beszálltunk a buszba és robogtunk következő állomásunk felé.
Makarska, a következő állomás. Makarska már a történelem előtti időkben lakott település volt. A 4. század elején a rómaiak Inaronia nevű városa állt itt, melynek maradványait a városközpont több helyén feltárták. A 7. században horvát törzsek telepedtek le a tengerpart, valamint a Cetina és Neretva folyók közti területen. Makarska név 1502-ben egy török okmányban szerepel először. A várost a törökök a 16. század közepén megerősítették, falakkal és három védőtoronnyal látták el a velencei támadások ellen. A város szerepel Camozio velencei térképész 1572-ben szerkesztett térképén, melyen jól kivehetők a Szent Péter félszigeten álló Szent Péter templom, a városfalak, a ferences kolostor és a Szűz Mária templom épületei. 1646-ban a horvát nemesség és a Krajna népe elismerte a velencei uralmat és 1687-ig a város gyakorlatilag a Velencei Köztársasághoz tartozott. A köztársaság megszűntével Makarska előbb osztrák, majd francia uralom alá került. 1813-tól ismét a Habsburg Birodalom része lett. A 19. század nemzeti mozgalmainak eredményeképpen a horvát nyelvet hivatalosan is elismerték. 1865-ben a horvát nemzeti párt nyerte meg a választásokat és Dalmácia többi részéhez hasonlóan a helyi igazgatás horvát kézbe került. A város és környéke az egyike a legfelkapottabb üdülő helyeknek. Ebben a májusi időszakban, amikor mi ott jártunk, bár naponta emelkedett a hőmérséklet, még csak városnéző turisták bámészkodtak ezen a környéken. Nyáron azonban a turisták elözönlik az adriai horvát tengerpartot, közöttük a magyarok is ide vándorolnak egy kis meleg, de hűsítő fürdőzésért.
Az általunk meglátogatott első látványosság egy Ferences rendi templom és kolostor volt. A ferencesek kolostorában a világ egyik legszebb, és leggazdagabb malakológiai (puhatestű állatokkal foglalkozó) múzeum található. Az 1963-ban alapított múzeumban, az Adriáról, és más tengerekből származó kagylók (kb. 3000 db), és csigák nézhetők meg. A 16. századi ferences kolostor önmagában is megtekintésre érdemes.
Várnunk kellett, amíg az előző csoport kijött a múzeumból, mert egyszerre csak meghatározott létszámú látogató tartózkodhat ott. Addig a hűvös templomban várakoztunk, valamit a kolostorhoz tartozó kellemes kerengőben bámultuk a hatalmas méretű megkövesedett kagylóhéjakat.
Másik látványosság: Az 1766-ban épült székesegyház az eredeti tervek szerint még két oldalhajót is tartalmaz, így a mai napig nem tekinthető befejezettnek. Makarska főterén a székesegyházon kívül még egy Andrija Kačić-Mioši szerzetes, népszerű horvát író, tiszteletére állított szobor található, amely a híres horvát szobrász, Ivan Rendi alkotása. A székesegyház mellett egy 1775-es velencei ivókút tekinthető meg.
A háttérben látható kopár, zord hegyek sziklái végig kísértek minket ezeken a helyeken, a sziklák és a tengerpart közötti táj ezzel szemben elképesztően gyönyörű. Ahol nincs kő ott csordul a növényzet, ciprusok és pálmafák sokasága, különböző vastaglevelű jukkák és Aloé Verák teszik különlegessé a tájat.
Pár kilométer megtétele után érkeztünk egy kis városba Ston-ba. A kis város két részből áll a Mali és a Veliki Stonból. (kicsi és nagy). Ston város a só termelése miatt vált nevezetessé és arról, hogy a szárazföld felől a 14-16. században hatalmas, hosszan elnyúló falat építettek a hegyoldalba a só készletek védelmére. Ez a hatalmas alkotás ma is létezik, de ma a turisták nézegetik nem a só-rablók. A só termelése a tengervíz lepárlásából áll és a mai napi ezzel foglalkozik a város. Mi is ellátogattunk – volna – egy ilyen só telepre, de zárva találtuk, sajnos.