• «
• 1
• 2
• …
• 6
• 7
• 8
• 9
• 10
• …
• 26
• 27
• »

(Mielőtt bárki illetőleg Te kedves olvasó feltennéd a kérdést, ideírom, aki ismer, az már tudja, hogy utazásainkat a művészettörténet könyvem ábrái köré szervezzük, azaz igyekszünk olyan helyre utazni, ahol olyan látványosságok vannak, művészeti értékek, amelyek a gimnáziumi tankönyvemben szerepelnek. Hát erre vonatkozik a „Mk” utalás! Mivel az én korosztályom eléggé későn kezdhetett el utazni, hát nagyon kell igyekezni. Remélem, hogy az Istenek engedik, hogy szabadon éljek és addig meg ne haljak, amíg nem végeztem!)

A Signoria térre érkeztünk. Itt azután tobzódnak a látványosságok, ennek megfelelően hatalmas tömeg zsúfolódott össze. El is veszítettem a csoportot és velük együtt a férjemet. Egyszer csak azt vettem észre, hogy hiába pipiskedek a Palazzo della Signoria vagy más néven Palazzo Vecchio XIII-XIV sz. (Mk. 131. ábrája) lépcsőjének tetején, nem látom a csoportot, sem a férjemet. Elvesztem! Már éppen kezdtem kétségbe zuhanni, amikor megláttam az Uramat. Ö azonban a helyett, hogy örült volna, azonnal rám támadt, hogy hol a fenében mászkálok, már alig van időnk és még csomó mindent kell, megnézzünk. Hogy, hogy? Már régen szabadidőnk van, Te meg nem vagy sehol, hogy tudsz így eltűnni! (stb., stb.) Pedig én csak azért távolodtam egyre messzebb, hogy a Signoria palotát teljes egészében le tudjam fotózni és csak a tér másik oldaláról fért bele a tornya, hát így! (Amikor 6 évvel ezelőtt itt jártunk a palota homlokzata be volt állványozva éppen tatarozták és a tornyán kívül nem lehetett semmit látni belőle, azaz fénykép sem készült róla, hát ezt szerettem volna bepótolni!) Tervünkben szerepelt még, hogy ha annyi szabad időt kapunk, akkor elszaladunk a Palazzo Pitti kertjébe a Boboli kertbe (Giardino Boboli) és legalább egy pillantást vetünk rá, azt gondoltuk, hogy magába a palotába nem jutunk be, de ebbe már beletörődtünk korábban. Ugyanis hat évvel ezelőtt sem tudtunk bejutni, mert amire odaértünk bezárt. Ezért leültünk a Lányunkkal, a palotával szemben levő fagyizóba és elfagyiztuk a belépőjegy árát! Gondoltuk, hogy majd most, de nem lett belőle semmi. Kár!

A tér csodáinak leírása szinte lehetetlen vagy több száz oldalt igényelne. A Palazzo Vecchio (Signoria, Városháza) előtt áll Michelangelo világhírű szobra: Dávid. (Mk: 200. sz. ábrája) Ez a szobor másolat, mert az eredetit bevitték 1873-ban a Galleria dell’Accademiába, az időjárás okozta további sérülések elkerülése végett. Ebben a Múzeumban sok száz műalkotás mellett találhatók Michelangelo befejezetlen szobrai például a „rabszolga” sorozat, azért rabszolga, mert a kő még nem engedte ki az ábrázolt személyeket (!) A Galleria dell’Accademia múzeumot azért alapították, hogy egy helyen lehessen tanulmányozni a toszkánai festőiskola fejlődését. Szóval festmények és egyéb műtárgyak is vannak e helyen, de a turisták 90 %-a Dávid látásáért állnak kb. egy órát sorban, hogy bejuthasson az épületbe. (Később ugyanennyit állhat sorban a Dóm Múzeumnál, hogy láthassa az eredeti paradicsomi aranyozott táblákat és a négyalakos Piétát, azután még ugyanennyit állhat sorba, az Uffizibe való bejutáshoz. Természetesen ezekre a sorban állásokra nem jutott idő, mindezeket a sorokat a hat évvel ezelőtti utazásunk alkalmával álltuk végig, rekkenő hőségben!)

A téren áll I. Cosimo nagyherceg lovas szobra és egy Neptun kút. A Városháza egyik oldalán Hercules és Cacus szobra Bandinelli remekműve, a másik oldalon Dávid. A Palazzo Vecchio melletti utcából nyílik az Uffizi képtár (!) és a Loggia dei Lanzi. A Lanzi azt jelenti lándzsa, mert itt tanyáztak a XIV. sz-ban a lándzsások. Később becses szobrokat helyeztek el itt. Mint pl. a Szabin nők elrablása vagy Benvenuto Cellini: (akinek mellszobra a Ponte Vecchio közepén látható) Perszeusza, amint bal kezében magasra emeli Medúza levágott fejét.

Hogy ne vesszen kárba az időm, amikor a férjemet kerestem bementem a Városháza udvarára, ami annyira tetszett, hogy amikor a férjemet megleltem vele is visszamentünk. Az épület „átjáró ház” a szó szoros értelmében, több udvara van, és több utcára nyílik, így hamar visszafordultunk, mert beláttuk, hogy a nap folyamán sem érnénk a végére. Azért egy pompás kis dísz kutat lefotóztam. A kút Vasari másolata Verrocchio: Puttó és delfin c. művéről (1470)

Ezután elhagytuk a teret, hogy a rendelkezésünkre álló kis időben legalább a Ponte Vecchiot megtekintsük. A nagy tömegben nem tudtunk olyan gyorsan haladni, ahogyan szerettünk volna ezért elfeleztük a rendelkezésünkre álló időt, hogy a felénél vissza tudjunk fordulni, akár hol is vagyunk. A találkozási pontnak kijelölve a Battistero „Paradicsom” kapuja lett. Kijutottunk az Arno folyóhoz és megcsodáltuk a hidat, most az északi feléhez mentünk, mondván, hogy a déli oldalát már jól ismerjük, nézzük meg milyen „hátulról” a híd.

Majd felmentünk a hídra. (Ugyebár az eredeti tervünk az volt, hogy elszaladunk megtekinteni a Boboli kertet, ami a híd túloldalán van. De az „időfelezéses” számításunkból kiderült, hogy arra már biztosan nem jut időnk, de arra igen, hogy átmenjünk a hídon. A hídon ezüstművesek boltjai vannak, amit újra, meg újra meg lehet csodálni, mert nem csak ékszereket, hanem pici másolatokat is készítenek Firenze nevezetes kincseiről. Ráadásul kerestünk egy szobor másolatot és elhatároztuk, ha megtaláljuk, megvesszük akármennyibe is kerül. Ez a szobor egy ókori alkotás Lábából a tüskét kihúzó fiú szobra. A szobor eredetije az Uffiziben van és hat évvel ezelőtt láttuk is. Akkor mesélte el a Lányunk, hogy ez a szobor a Szabó István (filmrendező) kedvenc szobra és minden filmjébe belecsempészi. (Kicsi Lányunk sorolta is a filmeket…) Akkor azonban valahogy nem esett le a tantusz, valahogy nem éreztünk rá, vagy nem tudom mi történt eszünkbe sem jutott keresni és megvenni Neki ezt az alkotást. Csak már itthon döbbentünk rá, hogy milyen buták voltunk! Azóta kerestük a szobrot, de nem leltük. Hát majd itt Firenzében, ha itt sem, akkor sehol! És nem találtuk, hiába nézegettük az árusoknál, Dávid az doszt, de a Tüskét húzó sehol, úgy látszik, nem ismerik annyira az emberek, nem keresik, hát nem gyártják. A híd másik oldaláról le akartam fotózni az Uffizit, de annyira be van építve a partszakasz, hogy nem volt annyi időm, hogy a beépítés végére juthassak, hát visszafordultam. Láttam, hogy a férjem egy ajándék bolt kirakata előtt álldogál, de amire odaértem, szokásától teljesen eltérően, bement a boltba. Mit volt mit tenni bementem én is. Eszméletlen sok, rengeteg mindenféle másolat, de Tüskét húzó sehol, megfordultam, hogy kimenjek, már el kellett volna indulnunk visszafelé. Ott van! – hallottam meg a férjem kiáltását. A bolt tulajdonosa is felkapta a fejét. Visszafordultam és az Uram tekintetét követve megláttam, ott ült a szoborka egy polcon, nem is elöl, hanem hátul. Hogy látta meg az Uram?