• «
• 1
• 2
• 3
• 4
• …
• 26
• 27
• »

Miért, fogalmam sincs!

Butaságunkból adódóan sokszor a nevetség tárgya voltunk, s mi több, rászolgáltunk! Pontosan tudtuk, hogy hova, milyen magasságokba megyünk, hogy minden fakultatív programra befizettünk, de esőkabátot is csak az utolsó nap vettünk Nem is mi, hanem  az Uram kolléganője vette nekünk a Pesterzsébeti piacon, mert mi csak odáig jutottunk, hogy megkérdeztük a Fő utcai kerékpár boltost, hogy van-e neki? Egyébként van nekünk egy tasakos, T alakú, kapucnis nylonunk, ami mindig az Uram mellényébe van bezsebelve, de még nem bontottuk ki soha, csak visszük! Egyszer szükség lett volna rá egy Horvátországi vízesésnél, de az Uram nem engedte kibontani, mert vizes lesz és akkor hogyan csomagoljuk vissza! (Vicces nem?) Az esőkabát is csak azért került szóba, mert megnéztük, öt napra előre, az időjárási előrejelzést és végig esőt mutatott. Hát akkor vegyünk esőkabátot. Mindig a melegtől félünk, legalábbis én, csak az ne legyen, meleg, utálom, ha már reggel megizzadok (hegy-, domb-, toronymászás következtében) és abban a cuccban kell lennem egész nap! Hogy hideg is lehet netán, esetleg, az nálunk szóba sem jöhet, mindketten jól tűrjük a hideget, az nem baj, csak meleg ne legyen! Hogy téli dzsekit, sálat, sapkát, hótaposót kellett volna vinnünk, fel sem merült bennünk! Minek, hiszen nyár van!

2012. május 11. péntek

Így is volt! Három óránkénti megállókkal együtt, kora délután Innsbruckban voltunk, pénteken. Már egyszer egy régi utazásunk alkalmából jártunk ebben a városban, de az "Aranytetős" házon kívül nem sok mindenre emlékeztünk. Megálltunk az autóbusz számára kijelölt parkoló helyen és, elhaladva az innsbrucki színház monumentális épülete előtt, a Hofburg átjáróján keresztül menve, megérkeztünk a város főterére.

Hatalmas nyüzsgés kellős közepébe csöppentünk. Valószínű, hogy a nyüzsgő tömeg letette a munkát, de még nem volt kedve hazamenni és a belváros terén sörös asztaloknál ültek ittak, ettek. Egy tiroli fiúkórus kezdett éppen "hangolni" tanáruk vezetésével, nyilván a szombati, vagy vasárnapi, vagy mindkettő fellépésre gyakorolva. Mögöttük egy betonkeverő gép dolgozott szorgosan, a betonozással nem lehet lacafacázni, már egy másik is ott sorakozott mögötte, ezt a munkát még aznap be kellett fejezni.         

Nagyon tetszett nekem, hogy az égadta világon senkit nem zavart a betonkeverő, mindenki végezte a dolgát. A betonkeverő okádta a pumpáján keresztül az anyagot, a fiúk énekeltek, a tanár vezényelt, a helybéliek ittak-ettek a turisták meg bámulták ezt az egészet. Mindezt 33 Celsius fok hőségben! Gondoltam magamban ez az út is jól kezdődik, megint le fog rólam robbanni a gatya a hőségtől.  

Utunk első csalódását a Goldenes  Dachlig, az "Arany tetőcske", teljesen beborított látványa okozta! Püff neki! Hát bizony ezt tatarozzák! Az állványt borító vászonra, szépen rá volt festve a homlokzat, de persze mi az igazit szerettük volna látni! Évekkel ezelőtt nem sikerült jól a fotónk és gondoltuk, hogy most majd ... persze ebből nem lett semmi.

Itt most teszek egy kis kitérőt: Ugyebár ezen írásom alcíme, hogy "Itt nincs semmi, azt sem láttuk!"  Amikor ezt az Uram mondta (megtetszett nekem), akkor Ő Svájcra gondolt.  Mert nekünk a "valami" a festészet,  a szobrászat, az építészet, ezek állnak az első helyen, ebben a sorrendben, csak ezután következik a táj! Ezen az utunkon is a művészeteket kerestük (volna) és kaptunk tájakat, nem is akármilyent, már bele voltunk törődve és csodáltuk az innsbrucki havasokat a város felett!

De amikor megtaláltuk az építészetet