Muzsay.hu

©2008-2019, Muzsay.hu | E-mail: imuzsay@gmail.com
 

Útleírások - Nagy Svájci körutazás

6. Madonna del Sasso kolostort tatarozás miatt és a templom kincsét Bramantino: Menekülés Egyiptomba című festménye, amelyet nem láthattunk, vasárnap miatt

7. Lausanneban a "Szabadság és haza" feliratú klasszicista épületet (Építési terület, teljesen be volt kerítve!)

8. Az Olimpiai múzeumot nem tudtuk megtekinteni tatarozás miatt ZÁRVA!

9. A Genfi-tavi szökőkutat és a virágórát. A szökőkutat, amely egyébként jellegzetessége Genfnek, a megengedettnél nagyobb szélsebesség miatt nem láthattuk. A virágokból épített órát pedig éppen akkor szedték ki, nyilván cserélték már a virágokat jobb időnek megfelelően.

10. A Mattehorn csúcsot, a hóesés miatt nem láttuk. Annyira el volt bújva, hogy a tejfehér környezetből semmi, de semmi nem látszott ki, onnan tudhattuk, hogy magasan, hegyek között vagyunk, hogy ritka volt a levegő.  A megfagyás a mi hülyeségünk volt! Ezzel a nappal kapcsolatosan már visszavontam a „napcsere” lehetőséget, de tekintettel a fakultatív program költségességére talán a vacsoránál még megszavazhatta volna a társasággal, hogy menjük-e egyáltalán vagy ne? Fogalmam sincs, hogy mit szavaztam volna, pláne, úgy, hogy ha nincsen alternatíva, de jobb lett volna, ha legalább felmerül ennek a lehetősége.  Volt olyan útitársunk, aki kifejezetten csak ezért jött el erre az útra újra (már voltak egyszer), hogy még egyszer láthassa a Matterhornt, de nem sikerült!

11. Berni katedrális, ami szintén világhíresség majdnem teljes egészében be volt állványozva.

Tizenegy dolog jött össze ez elég sok, persze nincsenek az elmaradt látványosságok egy súlycsoportban (Aranytetőcske és a Matterhorn), de számszakilag, beárazva elég nagy veszteség egy útnál ennyi mindent nem látni. Ki tehet róla?

Mi magunk, mert nem vittünk az időjárásnak megfelelő ruházatot. És az idegenvezetőnk bizonyos esetekben, meg az időjárás! Számon lehet-e valamit bárkitől is kérni? Végül is muszáj belenyugodnom, hogy senki nem tehetett semmiről, ez az út így jött össze, ennyi volt, ilyen volt:                          

Utószó

Mielőtt kinyomtattam volna - szokásomhoz híven, hiszen az Uram tevékeny résztvevője minden utazásnak, természetesen - kértem, hogy olvassa el az irományomat.  Így volt, talál hibát, tévedést? Persze, hogy talált hibát, tévedést, ki is kellett vennem egy  fejezetet, amit szerinte teljesen rossz helyre illesztettem be. (Mivel az Interneten nyomát sem találtam a Vezetőnk által elmesélt tragédiának, kénytelen voltam teljes egészében kihagyni.) Javítottam és átfogalmaztam az észrevételei szerint, nagyon tetszett Neki, azt mondta:Jó! De... (Ilyenkor áll fel a hátamon a szőr! Mi az, hogy de?)

Ami viszont a "De" után következett, abban teljes mértékben igazat kellett adnom Neki:

-Valóban "pótlékként" jelentkeztünk a Svájci útra, valóban nem készültünk fel gyakorlati dolgokra (időjárás, hegymászás, magaslati hideg). Két hetes utazási időpont csúszás miatt tényleg idegesek voltunk.  A Te egészségügyi problémáid is okozhatták a rossz hangulatunkat! Majd később, éppen a Matterhorn túra reggelén, a Nálad levő egyetlen cipő sarkának kiszakadása is nyomasztó volt! Az időjárás - többször az út során - kellemetlen lett, szóval voltak problémák, amelyek menet közben rosszabbnak tűntek, mint ahogyan most, itthonról - biztosabb egyensúlyi helyzetben - utólag látszanak! Valóban igaz, ahogyan összesítetted, hogy 11 "fontos" dolgot nem láttunk az utunk során és az is igaz, hogy a gyors egymás után következő bosszúságok, előidézték bennem az "Itt nincs semmi, azt sem láttuk" gondolatot.

De mégis azt kell, hogy mondjam, állítsam, hogy most, amikor újra átéltem az utazásunkat az írásod alapján, csodálatos utazásban volt részünk!  Svájc egy jó hely! Minden megtalálható benne, ami az emberi élethez alapvetően szükséges földrajzilag és szellemileg. Ennyi szépség egy rakáson, túlzásnak is tűnhet! Hegy és víz, síkságok és lankák, napsütés és hóesés - egy utazáson belül - ez nagy kincs, meg kell becsülni, hogy ilyen adatott nekünk! Az emberi közösségek változatossága olasz - francia - német, alapvetően. A városok, emberek békessége, a politika teljes hiánya, legalább is látszólag. A fantasztikus jólét, ami az emberek mosolyában tükröződik, és ahogyan a békességüket a környezetükre  átültetik!

Igaz, hogy 11 fontos dolgot nem láthattunk, de ezzel is gazdagítottak minket, mert tudjuk, hogy mit nem láttunk! És helyébe ezer más dolog lépett, ami viszont: más látványban, reggeliben, szállásban, házakban, hajózásban, hangulatban, piros autókban, óratoronyban, vonatozásban, hegyben, télben, hóban, macikban, szobrokban, utcákban és sok-sok satöbbiben látható volt! Szóval bele kell törődjünk, hogy minden híresztelésünk ellenére: Csodálatos utazásban volt részünk!

Vége