• «
• 1
• 2
• …
• 21
• 22
• 23
• 24
• 25
• 26
• 27
• »

Spoleto

Mielőtt belekezdenék a mondandómba Spoletoról, idemásolok egy képet az Internetről, hogy érhető legyek a továbbiakban! Valamiért a városról nem készítettünk olyan fotót, ahol látható lenne, hogy ez a város is egy hegyre telepedett. Miért?

Csak ezt a képet találtam, ami gyönyörű, különös tekintettel a kép előterében vörösen világító pipacsokra, de az én bánatomat nem tükrözi. Ugyanis mi nem erről az oldalról közelítettük meg a várost, hanem a hegy másik oldaláról, Spoleto, a híd (vízvezeték) másik oldalán helyezkedik el.

Szóval megérkeztünk Spoletoba helyesebben az aljához! Természetesen letettük az autóbuszunkat a parkolóban. Megkezdtük gyalogos városnézésünket. A város felett, a hegytetőn, jó magasan, fellegvár látszódott. Uram látta az ijedtségemet, azonnal rávágta: Ne izgulj, odáig nem megyünk fel! Hát odáig valóban nem, mert abba már tényleg bele is haltam volna, de a hídig igen! Mivel, mint tudjuk Umbria tartományban minden város hegyen van, ebben az esetben 305-465 m magasságban a tenger színt felett, máris el voltam keseredve. Liftről vagy egyéb felvonóról szó sem esett, Tünde minden további nélkül megindult felfelé a lejtőn, eléggé meredeken!

Nem tudom milyen idős vagy kedves olvasó, de talán emlékszel arra a francia filmre, ahol gyerekek gombfocizáshoz gyűjtenek gombokat és az egyik kisfiúnak – bátyja után kullogott mindig – más megoldás nem lévén, a „nagyok” levágták a nadrágjáról az összes gombot és elzavarták. A kisgyerek elöl összeszorítva a gatyáját sírva igyekezett hazafelé és közben ezt szipogta: Ha én ezt tudom, el se jövök! Ez a kijelentés nálunk szállóigévé vált a családban, ha valami nem tetszett azonnal jött az idézet, oly formában, hogy a végét „.. el se jövök” kórusban mondták a jelenlevők. A film címére már nem emlékszem. (Amikor az Uramnak felolvastam az írásomat azonnal rávágta a film címét: Gombháború.)

Azok a látnivalók, amelyek megtekintése tervbe volt véve, csakis, kizárólagosan és azért is a hegytetőn (Na, jó, egy picit alatta.) a város legmagasabb pontján voltak. Igaziból Spoletot csak a visszafelé vezető úton tudtam megnézni, mert felfelé menet csak arra tudtam koncentrálni, hogy kevéssé maradjak el a csoporttól, hát ez bizony nem sikerült. Egy szakaszon, felettem levő lépcső tetejéről visszanézett a Tünde (lehet, hogy tévedek, de kifejezetten gonosz, kárörvendő kifejezést láttam az arcán, hogy vajon meddig bírja az öreglány?) Kénytelen voltam azt mondani, hogy röhögjetek csak, majd kíváncsi leszek (lennék persze), ha Ti ennyi idősek lesztek, hogy fogjátok bírni! Szövegem hatására vártak egy kicsit. (Nálam csak egy idősebb hölgy volt a csapatban, aki a lányával utazott és éppen úgy kínlódott, mint én. A hölgy lánya nagyon rendesen kitartott mellette, de például Gubbioban nem jöttek velünk „kosarazni”). Azt is már említettem valahol korábban, hogy mennyire utálom, ha már kora reggel megizzadok stb., stb., hát persze most is ez történt, amire felértünk a város tetején levő templomhoz patakokban folyt rólam a víz. Azon a napon még nem hisztiztem, de most a férjem nyakába zúdítottam: Ha én ezt tudom, el sem jövök! – szöveget és azon morogtam, hogy voltunk már olyan úton, ahol az ilyen ciki helyekre a vezetőnk beültette az időseket és kövéreket egy taxiba és a célnál találkoztunk. Én pedig idős is és kövér is vagyok, miért kell engem halálra kínozni, élvezkedni mentem, nem szenvedni. Ha Tünde legalább szólt volna, hogy abba a fene magasságba kell felmászni (Lásd: előbbi kép), akkor legalább adott volna egy esélyt, hogy valami megoldást keressek, de nem szólt csak elindult felfelé! Nagyon mérges voltam! (Szegény Uram, nem mert engem hátra hagyni, pedig érdekelte volna a Tünde szövege, amiből nem hallottunk persze egy szót sem, pedig Ő bírta a mászást. Ráadásul, mint az később kiderült ebből a megizzadásból és egyéb körülmények összejátszásából kiújult egy korábbi betegségem, de ezt nem részletezem, szóval lett következmény. Árt nekem a hegymászás, mondottam korábban és ez így is van.) Biztosan akadt volna egy taxi, ami felcipelt volna a hegyre!

Végre felértünk, jöhetett a városnézés. Spoleto kiemelkedő nevezetessége (szó szerint) a XII. századi Duomo.

Ezt a fotót az Internetről szedtem, mert a templom tornyát tatarozták éppen és tetőtől talpig be volt csomagolva, nekem ezt a képet sikerült készítenem: (Bocsánat, a férjemnek, mert most látom, hogy ott állok a képen)

A San Gregorio Maggiore-templomot 1146-ban szentelték fel. Az egyszerű homlokzatán nagyon szépek a rózsaablakok. A Dóm egyik kápolnáját Pinturicchio (Róla is volt szó Lásd: Siena Dóm Piccolomini kápolna jelenetek II. Pius életéből) festette ki.

Pinturicchio által festett kápolna

A dóm további freskóit Filippo Lippi festette és itt láthattuk a mester utolsó alkotását 1462-ben készült Mária megkoronázása című művét:

Ez a kép részlete csak az apszis freskójának.